1917 őszén beiratkozott a Berni Egyetem kémiai szakára, de már októberben behívták katonának. Néhány hónappal később, 1918 tavaszán visszaengedték tanulmányaihoz. 1921-ben vegyész oklevelet szerzett. Hazaköltözött Magyarországra és 1923-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen Tangl Károlynál fizikából doktorált. Témája a határfelületen át történő diffúzió vizsgálata volt interferométerrel. Ahogyan később nyilatkozott: „Olyasmit csináltam, amit ma interferencia-mikroszkópnak neveznek, de sajnos nem publikáltam”.

1948-ig a Posta Kísérleti Állomáson dolgozott, ahol távközléssel kapcsolatos kutatásokat végzett. Kezdetben a telefonkészülék hallgatójának fejlesztését kapta feladatául. Ennek megértéséhez meg kellett ismernie a fül mechanizmusát. Biológiai és anatómiai tanulmányokat végzett. Magyari Endrével közösen dolgoztak ki egy teljes akusztikai rendszert, amely a terem utózengési idejének meghatározásától kezdve az elektroakusztikai eszközök jellemzőinek meghatározásáig és elhelyezésüknek módjáig terjedt. Ez a kutatás keltette fel az érdeklődését a fül működésével kapcsolatban. Az 1930-as években a Magyar Rádió stúdióinak akusztikus tervezését is ő végezte el. 1933-ban a Tudományegyetem magántanárává habilitálták, 1940-ben ugyanitt kinevezték a Gyakorlati Fizikai Intézet professzorává. 1939-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1946-tól rendes tagja volt.

Békésy megmutatta, hogy a belsőfülben, a csigában lévő alaphártya ugyanúgy feszítetlen, ahogyan a középfület határoló dobhártya is az. Így a hangmagasság érzékelése nem történhet az alaphártya rezgésének rezonanciájával. Bebizonyította, hogy a csigában a hang érzékelésekor nem szabályos állóhullámok alakulnak ki, hanem egy olyan − ma úgy mondanánk: nemlineáris – hullám halad végig, amelynek amplitúdója a frekvenciától függően, a mintegy 30 mm hosszú járat más-más helyén éri el maximumát. Azt is megmutatta, hogy e hullám csak a gyújtó szerepét tölti be a hangérzetet közvetítő idegsejtek működésében, melyhez az energiát a csigában elektrokémiai források szolgáltatják.

Az emberi hallószerv működésére vonatkozó kutatások jelentős részét, amelyekért végül is Nobel-díjat kapott, Magyarországon végezte az 1930-as években és az 1940-es évek első felében. Az Egyesült Államokban kiszélesítette kutatási területét: a látás és általában minden érzékelés közös tulajdonságait, például az úgynevezett oldalirányú gátlást tanulmányozta.

Stockholmban szerkesztette meg önműködő hallásvizsgáló berendezését, amelyet a szakirodalom és az orvosi gyakorlat Békésy-féle audiométer néven ismer. Az új kísérletek elsősorban a csigában végbemenő elektrofiziológiai folyamatok megismerését célozták. A csiga biofizikai folyamatainak kutatása közben az idegvezetéssel is foglalkozni kezdett. E munka során ismerte föl az érzékszervi válasz-azonosságokat (pl. a bőr rezgésérzékelésében, vagy a nyelv ízérzékelésében az irányfölismerést). Ebből az idegi szervezettség egységességére következtetett. Honolului kutatásaiban az agyi értékelés volt a központi kérdés. Az érzékszervi megismerés fontos törvényeként definiálta az idegi gátlások fogalmát, melyeknek jelentősége elsősorban az információk megszűrése és ezáltal az agy tehermentesítése.

Összefoglaló munkát sohasem írt, a neve alatt kiadott két könyv egyike 1958-ig megjelent dolgozatait, illetve azok fordítását tartalmazza, a másik egy előadás-sorozatának följegyzett anyaga. Tudományos dolgozatainak száma százhúsz körül van, ebből három jelent meg magyar fordításban is. Nem volt egyoldalú tudós. A közép-amerikai indián kultúrák nemzetközileg elismert szakértője volt. Értékes gyűjteményét a Nobel-alapítványra hagyta.
Hamvait a Csendes-óceánba szórták.

Forrás: Wikipédia

Borítókép: https://braintour.harvard.edu/archives/