| 2018. december. 16. | 2 perc olvasás

Bérmálkoztak a fogvatartottak

A hit erőt, és reményt ad, még ebben a helyzetben is – hangsúlyozta az egyik fogvatartott, aki szombaton, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben hagyományosnak számító karácsonyi szentmisén bérmálkozott. A ceremónián összese tíz elítéltet avatott Dr. Veres András megyéspüspök felnőtt kereszténnyé.

- A szentmise a hívő számára a legfontosabb imádság – emelte ki Dr. Veres András, a győri egyházmegye főpásztora. - Azt gondolom, hogy a szentmisében lévő imádság által valami igazán nagyot tudunk adni embertársainknak – fűzte hozzá.

A megyéspüspök kiemelte: a börtönökben, fegyházakban különösen nagy jelentősége van az ünnepi liturgiának. - Ezek az emberek itt fogják tölteni a karácsonyt, de a szentmise révén ők is részesülhetnek a szeretet ünnepének fényéből – mondta. - A parancsnokok részéről rendre az volt a visszajelzés, hogy a karácsonyi liturgia után nyugodtabbá válik az élet itt, hiszen hiszen ilyenkor a legtöbb ember magába fordul, és lelkületével foglalkozik, nem a külvilág dolgaival - részletezte.  

- Nagyon örvendetesnek tartom, hogy többen bérmálkozhatnak ma itt – hangsúlyozta Dr. Veres András. - Ebben az intézetben általában hosszú időt töltenek a fogvatartottak, és a lelkipásztor vezetésével többel eljutnak a mély megtérésre. Így akinek kimaradtak az életéből a szentségek, itt fel tud készülni rájuk. Hiszem, hogy a bérmálkozásig vezető út, és a felnőtt kereszténnyé avatás szentségének felvétele életet formáló erőt ad a fogvatartottaknak – emelte ki a megyéspüspök.

Osztolykán Károly is egyike annak a tíz elítéltnek, akik szombaton, az ünnepi szentmise keretében bérmálkozott. - Engem bűnözésért ítéltek el, amit nagyon megbántam – mondta. - Mindent megtennék, hogy visszafordítsam az idő kerekét, és jóvá tegyem ezt, de képtelen vagyok, így nincs mit tennem, le kell ülnöm az ítéletemet. Nekem a hit azért fontos, mert ebben a helyzetben is erőt, és reményt ad. Múlt héten betöltekeztem Istennel az elsőáldozás által, most pedig a Szentlelket kapom meg – részletezte a fogvatartott, aki nagyon várta ezt a napot.  

- Az intézet vallási életével kapcsolatban csak jót tudok mondani – emelte ki Butsy Lajos, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön lelkésze, aki hozzáfűzte: nagyon aktívan készülnek itt a karácsonyra.

 - Minden vasárnap tartunk szentmisét, de van hit és erkölcsoktatásunk, bibliakörünk, és két zenei csoport is játszik olyan muzsikát, amelyik a lelket szólítja meg – részletezte.

Legnépszerűbb cikkek