| 2021. március. 5. | 3 perc olvasás

Berzsenyis betyárok a legjobbak között

Két líceumi csapat is bekerült a Kreatív Történelem elnevezésű tanulmányi verseny középdöntőjébe, a Berzsenyis betyárok csapata pedig a legjobb nyolc közé küzdötte magát.

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Történelemtudományi Intézete és gyakorló iskolája szervezte azt az országos tanulmányi versenyt, ami Kreatív Történelem címmel Európa és Magyarország XVI-XVII. századi eseményeit dolgozza fel. A vetélkedő résztvevői nem csupán intenzívebb és komplexebb tudást szereznek a kitűzött témakörrel kapcsolatban, de a feladatok elkészítése révén a múlthoz fűződő kapcsolatuk is jelentősen átalakul, személyesebbé válik. A verseny nem titkolt célja, hogy intenzívebbé tegye a történettudomány és a történelemtanítás  kapcsolatát, érdekes és újszerű terepet biztosítson a tehetséges diákok kibontakozásának, és kedvet ébresszen bennük a felsőfokú történelmi tanulmányok folytatására.

- Nem a klasszikus történelemleckék elsajátításáról szól ez a verseny, sokkal többet kíván a diákoktól. Szükség van a fantáziájukra is, a kreativitásukra, sőt a pandémiás körülmények miatt az innovációs lehetőségek minél szélesebb körű felhasználására is. Ezért is öröm, hogy a  Líceumból két csapat is továbbjutott az elődöntőből, az egyik pedig a döntőbe, vagyis a legjobb nyolc közé került - mondta el a 11. D osztályosok történelemtanára, Barlai Zsófia, aki a vetélkedő csapatok felkészítését is vállalta. A középdöntőbe jutott Baráth Ágnes, Neuhertz Richárd, Milchram Melitta és Lengyel Lilla teljesítménye is példás volt, a Berzsenyis betyárok fantázianévre hallgató csapat döntőbe menetelése pedig az egész iskolának büszkeség. Oláh Rebeka, Varga Petra, Bokori Zsófia és Németh Boglárka a tanárnő szerint is zseniálisan oldották meg a feladatokat. Készíteni kellett például egy ábrát, amin a kora újkori folyamatokat, azaz elsősorban a reformációt és annak főbb okait, menetét és következményeit kellett ábrázolni. Azután meg kellett alkotni egy  scrapbookot, vagyis egy albumot, de úgy, mintha azt Bethlen Gábor állította volna össze saját életéről: sikereiről, szerelméről, útjairól és gondolatairól.

- A versenyt érdekesnek és izgalmasnak találtuk mindnyájan, összekovácsolt minket, és közben a kreativításunkat is fejlesztette - mondta el a sikeres csapat egyik tagja, Oláh Rebeka Lídia. Azt is elárulta, hogy a Berzsenyis betyárok névvel elsősorban az iskolájukat szerették volna képviselni, s bár más fantázianevek is versenyben voltak, végül mind a négyen erre szavaztak.

Bokori Zsófiát arról kérdeztük, melyik feladatot találta a legnehezebbnek. Kiderült, hogy a  második fordulós katonai szabályzat volt számára a legnagyobb kihívás, mivel ez rengeteg kutatómunkát igényelt.

- Szerencsére Varga Petra nagyon jó térképet rajzolt, ami alapján már sokkal könnyebb volt a feladat - mondta Zsófia. Hozzátette: - A  döntőre próbálunk a lehető legjobban felkészülni. Azon vagyunk, hogy a feladatokat a legkreativabban, legügyesebben dolgozzuk ki. Ebben Barlai tanárnőre is mindig számíthatunk, ha bármi kérdésünk, kérésünk van, segít nekünk. Az egész csapat és a tanárnő is rengeteg munkát fektetett a versenybe.

Németh Boglárka elmesélte, hogy a döntőbe kerülésért két különböző feladatot kellett kreatívan megoldaniuk, amelyeket kettesével felosztottak maguk között. Két lány a XVII. századi hadügyi forradalomhoz kapcsolódóan dolgozott, amelyhez rengeteg rajz, térkép készült. Ketten pedig a XVI-XVII. századi festményekről készítettek múzeumpedagógiai foglalkoztató füzetet, amelyet digitális, illetve kézzel fogható formában is megalkottak.

- Főként online komnunikáltunk a jelenlegi helyzet miatt, illetve azért is, mert közülünk ketten vidéken élnek. Összességében így is tökéletesen össze tudtunk dolgozni, mint ahogy ezt az eredmény is bizonyítja - mondta el Boglárka.

Varga Petra számára is a katonai fejlesztési terv jelentette a legösszetettebb feladatot, de örömmel vállalta az illusztrációk elkészítését.

- Elkészítésük rengeteg kutatómunkát igényelt. Több különböző forrást elolvastam, és a neheze az volt számomra, hogy ezeket összeegyeztessem - árulta el Petra, aki társaival együtt arra készül, hogy a döntő hasonló kihívsait  - teszteket és  játékos feladatokat, illetve villámkérdéseket is - hasonló erőbedobással és felkészültséggel oldja meg.

A Líceum közösségének most már csak drukkolnia kell a Berzsenyis betyároknak, s ezt  nyilván meg is teszik!

Legnépszerűbb cikkek