| 2020. december. 6. | 2 perc olvasás

Biztonságban advent idején

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya néhány tanáccsal igyekszik segíteni, hogy az ünnepi készülődés során ne váljanak bűncselekmények áldozataivá.

Advent időszakában az ünnepek közeledtével ismét benépesülnek a belvárosok utcái, nagyobb tömegre lehet számítani a különböző bevásárló- és üzletközpontok, piacok, valamint a pályaudvarok környékén. Sajnálatos módon azonban az ünnepi forgatag kiváló lehetőséget kínál a bűnözőknek is.

A rendőrség tapasztalatai szerint a leggyakoribb bűnelkövetési módszerek ebben az időszakban a zseblopás, alkalmi lopások, és a gépjárműfeltörés, ezért a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya kéri, hogy fogadják meg az alábbi tanácsait az ünnepre történő készülődés közben is:

  • Tömegközlekedési eszközökön, szórakozóhelyeken, mozgólépcsőn, zsúfolt áruházakban, piacokon ideális feltételeket találnak a bűnelkövetők arra, hogy egy gyors mozdulattal más táskájából, kosarából, zsebéből pénzt vagy egyéb értéktárgyakat emeljenek el. A zsebesek ellen ugyan senki sincs biztosítva, az alábbi praktikák alkalmazásával, jó eséllyel elkerülhetjük az áldozattá válásunkat.
  • Pénztárcánkat, iratainkat, telefonunkat a kabátunk belső zsebében tároljuk, de lehetőleg ne mindent egy helyen. Fontos, hogy kézitáskánk mindig zárva legyen, a cipzáron kívül csattal is zárható táska, nehezíti a tolvajok dolgát.
  • Tömegben, zsúfolt helyeken szorítsuk karunk alá, érintetlenségét többször ellenőrizzük.
  • Csak annyi pénzt vigyen magával, amire előreláthatólag aznap szüksége lesz!
  • A PIN kódot semmiképpen ne tartsuk bankkártyánk mellett!
  • A gépjármű nem értékmegőrző! A tapasztalatok egyértelműen mutatják, hogy a gépjármű feltörésekre szakosodott bűnelkövetők célpontjai azok a járművek, amelyekben látható helyen valamilyen értéket (pl. GPS készülék, műszaki cikkek, pénztárca, táskák, kabátok stb.) hagytak. Legfontosabb jó tanács éppen ezért, hogy semmilyen „csábító” dolgot ne hagyjunk autónkban, még ha csak „pár percre is ugrunk be” valahova.
  • A jól belátható, forgalmas, lehetőleg kivilágított és őrzött parkolókat részesítsük előnyben!
  • Járművünket minden esetben zárjuk be, amennyiben az rendelkezik riasztóval, indítás gátlóval, kormánybilinccsel, sebességváltó zárral stb., használjuk is azokat!
  • A vásárlásaik alkalmával tartsák be a maszkviselés szabályait, illetve egymástól lehetőség szerint egy, másfél méteres távolságot tartva álljanak, hogy mindannyian egészségesen ünnepelhessünk szeretteink körében!

Legnépszerűbb cikkek