Bízzuk a vadállatok etetését a szakemberekre!

Bízzuk a vadállatok etetését a szakemberekre!

  2019. január 18. - www.sopronmedia.hu

A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. szakemberei a téli időszakban Sopron környékén is kiemelt figyelmet fordítanak a vadak etetésére. Így az állatok a legínségesebb hónapokban is meg tudják őrizni az egészségüket. A vadakat a lakosságnak nem szabad etetnie!

A vadállatok egyik kedvenc csemegéjét, kukoricát szórnak a Soproni erdészet egyik legnagyobb vadföldjére. A szakemberek egész évben takarmányoznak itt, de a telet kiemelt időszakként kezelik. - Már ősz végén elkezdjük az etetést, és egészen tavaszig folyamatosan juttatjuk ki a takarmányt – emelte ki Bánáti László, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. parkerdei és kommunikációs igazgatója. - Ez azért fontos, mert ha beköszöntenek a mínuszok, illetve beborítja a hó a tájat, akkor a vadjaink nagyon nehezen találnak táplálékot, és ha ebben a zord időszakban nem segítenénk őket táplálékkal, akkor leromolhat a kondíciójuk, megbetegedhetnek, és akár el is pusztulhatnak – fejtette ki. Mivel az éhes állatok táplálkozás közben viszonylag kiszolgáltatottak, ezért a szakemberek az etetőknél, és a vadföldeken semmiképpen sem lőnek rájuk, hogy nyugodtan tudjanak regenerálódni.

A szakemberek hangsúlyozzák: bármennyire is sajnáljuk télen a kopárnak tűnő természetben járkáló vadállatokar, semmiképpen sem szabad a lakosságnak etetni őket – különösen igaz ez a lakott területek környékére. - Az etetéssel az is a célunk, hogy helyben, vagyis itt, az erdős területen tartsuk a vadat, azért, hogy így is mérsékeljük a mezőgazdasági, és lakossági károkat – mondta Bánáti László, aki hozzáfűzte: amennyiben a vad nem találna megfelelő táplálékot, akkor lehúzódik, és a városok, falvak környékén keresne élelmet.  

A vadállatokat azért sem javallott az otthonunkhoz szoktatni, mert nincsenek megszelídítve, így a viselkedésük kiszámíthatatlan lehet. Ráadásul, ha nem megfelelő táplálékot adunk nekik, meg is betegedhetnek.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...