A jótékony cél érdekében a Sopron környéki közösségek és vállalkozások is megmozdultak. Az adományt a Szent László napi szentmise keretében adták át Böjte Csaba ferences szerzetesnek a harkai Szent Péter és Szent Pál templomban.
A katolikus karitász helyi csoportjai évek óta adományokkal támogatják a Dévai Szent Ferenc Alapítvány tevékenységét, ez alkalommal a harkai csoport szervezte meg a gyűjtést, melynek keretében az összes környékbeli katolikus közösség megmozdult. A hívek jóvoltából anyagiakban és tárgyi adományokkal, könyvekkel, játékszerekkel is jobbá tehetik az alapítvány intézményeiben élő gyerekek mindennapjait.
A szentmisén elmondott prédikációjában a szeretetre és egymás megsegítésére hívta fel a figyelmet Böjte Csaba ferences szerzetes.
Firtl Mátyás országgyűlési képviselő beszédében a helyi közösségi összefogásra, a segítségnyújtásra ösztönözte a hallgatóságot aki azt is hozzátette, hogy első számú kötelességünk az, hogy a saját körzetünkben, a saját felekezetű embereinket próbáljuk leginkább segíteni. Ezért kell, hogy tegyük, amit teszünk az elkövetkező időkben is, mert nekünk a szeretetparancs ezt diktálja.
A szentmise után a Budapestről érkezett Nem adom fel együttes műsora zárta az ünnepi pillanatokat.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc6%2F08%2Fb2_ksk3.jpg)
fotó: Bognár László
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd2%2F47%2Fb3_62ca.jpg)
fotó: Bognár László
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F46%2F47%2Fb1_l4fm.jpg)
fotó: Bognár László
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F6a%2F5f%2Fb4_5vq1.jpg)
fotó: Bognár László
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F9e%2F25%2Fb5_3pvc.jpg)
fotó: Bognár László