| 2019. december. 6. | 2 perc olvasás

Bombatámadások a Leghűségesebb város ellen

75 évvel ezelőtt, 1944. december 6-án szörnyű bombatámadás érte Sopron városát, amelyet négy másik is követett a következő hetekben, hónapokban. Ezt a gyászos időszakot idézi fel Dr. Ifj. Sarkady Sándor tudományos kutató A légi események Sopron Vármegyében – Bombatámadások a leghűségesebb város ellen (1944-1945) című kötete, amelyet a Pannonia Hotelben mutattak be a hétvégén.


fotó: Griechisch Tamás

Mind a mai napig számos feltáratlan pontja van az egykoron történteknek, éppen ezért hiánypótló a történelmi munka, amely több évtizedes kutatás eredményeit összegzi.

„Korábban már két kötetben állítottam emléket Sopron legszomorúbb napjainak, amikor pusztító amerikai és orosz légitámadások érték a várost. A most megjelent 240 oldalas monográfiám első része a vármegyében történt légi események áldozatainak állít emléket, a nagyobbik része pedig a városunkat ért amerikai légitámadásokkal foglalkozik” – mesélte a szerző, akit már gimnazistaként is foglalkoztatták a 75 évvel ezelőtt történtek.

Azóta minden lehetséges dokumentumot felkutatott, minden megemlékezést elolvasott, archív családi felvételeket gyűjtött, a Pentagon és az Alabamai Katonai Kutatóintézet forrásait is beépítette a munkájába.


fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

„Sopron ellen későn indultak el a légi támadások, a fő célpont a vasút volt, ám a bombaszőnyeg többször is megcsúszott, így pusztult el a december 18-i támadás során az Alsó és a Felső Lővérek. Ezt előzte meg az első, december 6-i légitámadás” - idézte fel az egykoron történteket Dr. Ifj. Sarkady Sándor. „Három amerikai egység támadt, az első még valóban a vasutat és ipari létesítményeket bombázta, a többi azonban már a város különböző pontjait érintette. A kár felbecsülhetetlen. Mind a mai napig nem tudjuk a pontos számot, hogy hányan estek áldozatául a támadásoknak, becslések szerint 800-an lelték halálukat a bombazáporban. Elpusztult a város épületeinek jelentős része. A szörnyű mindebben az, hogy hetekkel a tragikus nap előtt röpcédulákat is szórtak az amerikai gépekről, hogy figyelmeztessék a lakosságot a várható légicsapásra, de az emberek egyszerűen nem hitték el, hogy Sopront, a „békés iskola-és üdülővárost” is érintheti a bombázás” – mutatott rá a szerző.

A tudományos kutató bízik abban, hogy a hiánypótló kötet az ifjúsághoz is eljut. A teltházas könyvbemutató után a vendégek átvonultak a Deák téren álló II. világháborús emlékműhöz, ahol az áldozatok előtti tisztelgésként mécseseket gyújtottak.


fotó: Griechisch Tamás

Legnépszerűbb cikkek