Mintegy 50 fős delegáció érkezett városunkba a németországi Brennbergből. Őket Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a városháza dísztermében. A városvezető köszöntőjében örömét fejezte ki a vendégek érkezése miatt, és szó esett a Sopronban megvalósuló fejlesztésekről.
fotó: Griechisch Tamás
Dr. Fodor Tamás először Brennbergbányával kapcsolatos fejlesztéseket emelte ki. Kitért a brennbergi Fő tér kiépítését is, amelynek a delegáció következő látogatásakor már látható jelei lesznek. A polgármester kitért a Modern Városok Program keretében megvalósuló beruházásokra: nemsokára megkezdődik a Kisvárkerület felújításra a Várkerület mintájára, a belvárosban zajlanak az útburkolat cseréje, valamint folyamatban van a belvárosi épületek homlokzatainak cseréje is.
fotó: Griechisch Tamás
A jövőben megvalósuló fejlesztések közül az Árpád utcai parkolóházat, a Múzeumnegyedet, és a Csik Ferenc Uszoda felújítását hangsúlyozta. A beruházások közül a legnagyobb volumenű a Fertő-tó fertőrákosi szakaszának felújítása lesz. A fejlesztések összértéke csaknem 380 milliárd forintot tesz ki. Dr. Fodor Tamás végül kellemes időtöltést kívánt az itt tartózkodó delegációnak.
fotó: Griechisch Tamás
A németországi Brennberg polgármestere Irmgard Sauerer a soproni városházán elmondta: a magyar és a német Brennberg a két település hasonló neve miatt talált egymásra, és szoros barátság köti össze az itt élőket. A programon részt vett Táp Lászlóné, a Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata elnöke is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fdb%2F58%2Fnemetoi-brennbergi-delegacio-pm-tom-6011_0t9f.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F06%2Fce%2Fnemetoi-brennbergi-delegacio-pm-tom-6059_efim.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F9e%2F81%2Fnemetoi-brennbergi-delegacio-pm-tom-6066_18si.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fcf%2Fcf%2Fnemetoi-brennbergi-delegacio-pm-tom-6071_2izw.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb8%2F42%2Fnemetoi-brennbergi-delegacio-pm-tom-6081_i52b.jpg)