Második alkalommal csatlakoztak a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat soproni tagintézményének munkatársai a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség által szervezett Bringás Vándor Táborhoz. A környéken élő gyerekek számára ez egy igen nagy lehetőség, hisz fantasztikus programokon vehetnek részt.
Zombóné Mihálitz Ágota gyógypedagógus, a tábor vezetője elmondta:
"Hét napig tart ez a vándortábor. Mindennap máshol van a szállás. Napi átlag 30 kilométert biciklizünk, közben strandolunk, fagyizunk, és meglátogatjuk a helyi nevezetességeket.
A program célja az, hogy megismertessük a környék szépségeit, és természetesen az aktív programokat színesítjük néhány pedagógiai szakszolgálatos kreatív játékkal is. "
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%252007%2520j%25C3%25BAlius%2Fbring%25C3%25A1s%2520v%25C3%25A1ndor%25C3%25BAtra%2Funnamed%2520%25281%2529.jpg)
A tábor sikerét jól mutatja, hogy idén már meg sem kellett hirdetni, hisz a tavalyi csapat újra jelentkezett, és a barátaikat is hozták. A gyerekeknek már az is izgalom, hogy minden este máshol hajtják álomra fejüket. Egyik este igazi sátortábort is vernek.
Zsadony Zsombor Márk, az egyik résztvevő arról számolt be, hogy ő már tavaly is részt vett a táborban. Nagyon izgalmasak a programok, és hogy mindenhova biciklivel mennek. Útközben van, hogy néha elkapja őket az eső, de ez sem szegi kedvüket, sőt így még izgalmasabb.
A táborhoz a MAKETUSZ biztosítja a kerékpárokat és a biztonsági felszereléseket is.
A helyszínek között szerepel Lövő, Kópháza, Sopron, Hegykő és ezek környéke. A diákok megtanulnak tájékozódni, és a napi 30 km-től az állóképességük is fejlődik.