Amikor 2013-ban Holger Manke Sopronba érkezett, a soproni német gyülekezet tagjai éppen előző lelkészük, Volker Menke búcsúja miatt szomorkodtak. A bajor evangélikus egyház munkatársaként ő is egy évtizeden át vezette a soproni német gyülekezetet, ahol megszerették, és nehezen engedték el. Tíz év telt el, és a soproni evangélikusok megint szomorkodnak. Az időközben erősen a szívükhöz nőtt Holger Mankétől és családjától búcsúznak épp, a legtöbben könnyes szemmel.

- Tudom, hogy jó kezekben lesz a soproni gyülekezet a jövőben is, én és a családom is jó emberek között folytatjuk az életünket Bajorországban, de igen, nehéz a búcsú. Tíz év hosszú idő, barátságok alakultak, a gyülekezet tagjai a bizalmukba fogadtak, erős kötelékben éltünk.  Kialakultak a csoportjaink, programjaink, amik keretet adtak az elmúlt éveknek, és tartalommal töltötték meg. Emlékszem, az első Musikalischer Adventen egyedül álltam a kis rögtönzött színpadon, az utóbbi években már a nagyteremben sem fértünk el, és három órásra duzzadt a műsor, annyian csatlakoztak. De minden más is fejlődött: a hittanórák a Líceumban, a konfirmációs találkozozások, a Kindergruppe, a KiBiWo, az ifi, a kirándulások. A bibliaórákon mély beszélgetéseket folytattunk , a "Wochenpredigt" is igazi közösséget kovácsolt a résztvevőkből. Nagyon erős kötelékek alakultak... - tekint vissza a soproni évekre Holger Manke.

Fiatalemberként jött Sopronba, feleségével és kisfiával, nagycsaládosként tér vissza Bajorországba. Azt mondja, nem voltak világrengető tervei, és azt sem határozta el, hogy ő majd tömegeket fog a templomba terelni. Természetesen vágyott arra, hogy minél népesebb legyen a gyülekezet, de ennél fontosabb volt számára, hogy akik együtt vannak, azok mélyen éljék meg a közösségüket.

- Sosem volt célom a létszámok növelése. Arra törekedtem, hogy istentisztelet után a hívek azzal az érzéssel térjenek haza, hogy érdemes volt a vasárnap reggelüket a templomban tölteni. A lehető legjobban akartam közvetíteni Isten igéjét - mondja mosolyogva. Ehhez képest a soproni német gyülekezet istentiszteletein egyre többen lettek, s ami külön öröm az egyháznak, lelkészénék és a híveknek, hogy köztük nagyon sok a fiatal.

- Ez nekem nagy öröm. A német gyülekezetnek pedig talán még nagyobb. Ők évtizedeken át féltek attól, hogy elfogynak. Hiszen tudjuk,  1946-ban a soproni gyülekezetet hatalmas veszteség érte: az alapvetően német nyelvű közösség tagjainak kétharmadát kitelepítették. A rendszerváltás után ezért is küldött ide lelkészt a bajor egyház; őseik nyelvén szolgáljuk a soproni német gyülekezet tagjait. Az idei pünkösd alkalmával huszonegyen németül konfirmáltak, 1946 óta nem voltak ennyien... De még egyszer mondom, ez nem egy tervalapú létszámnövelés volt, vagy ha az, hát nem az én tervem, hanem az Úristené - állítja Holger Manke, aki igazi csodának élte meg, ahogy egyre erősödött a soproni közösség.

- Hihetetlenül hálás vagyok ezért a tíz évért, a soproniak szeretetéért, a nyitottságért, ahogy egymás felé fordultunk idősek, fiatalok, gyerekek egyaránt.  Jó útitársaim voltak itt, akik bizalommal voltak felém, akikkel jó volt együtt nevetni, néha sírni. Tényleg ajándéknak élem meg a soproni éveket, és viszem tovább magammal az itt kapottakat - búcsúzik Holger Manke, akinek búcsúistentisztelete június 25-én, vasárnap 14 órakor lesz az evangélikus templomban.