| 2022. július. 4. | 2 perc olvasás

Búcsúzik a Soproni Petőfi Színház igazgatója

Búcsúzik a Szabadság évada és vele együtt Pataki András 10 éves ciklusa is véget ér Sopronban. A Petőfi Színház évadzáró eseményén többek között volt szó a múltról, de pozitív jövőbelátó tervekről is. Díjat kapott az évad legjobb táncosa, valamint nívódíjat vehetett át két színész is.

 

Lezárult az idei szezon a Soproni Petőfi Színházban, mely a Szabadság évada nevet viselte. A közönség izgalmas, megható és szórakoztató darabokat is láthatott nagyszerű alkotóktól, kiváló színészekkel. Azonban az idei évadzáró eseményen Pataki András igazgató is búcsúzott a társulattól. 10 évig alkotott a leghűségesebb városban és a legnagyobb alázattal vezette a színház sorsát.
- Nagy öröm, hogy a városvezetés bízott bennünk, és 10 évvel ezelőtt itt elkezdhettünk egy színházszakmai munkát. Ebből a 10 évből 5 évet a Pro Kultúra ügyvezetőjeként is tudtam szolgálni. Igyekeztem tiszta viszonyok közt olyan eredményes munkát végezni, amely a folyamatos fejlődés és fejlesztések nyomán érhető tetten. Azt hiszem, ezt érdemes folytatni. Van még tennivaló bőven. Ha három dolgot kell kiemelni, akkor egyrészt történelmi az, hogy megalapítottuk a Sopronban élő és alkotó társulatot, hogy megalapítottuk a Sopron Balettet, valamint hogy a Barlangszínház felkerült Európa kulturális térképére. Köszönet illeti a városvezetésen túl a soproni közönséget és természetesen az elő és már nem köztünk lévő társulati tagokat – fejtette ki gondolatait Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója.

Fotó: Griechisch Tamás

Az elmúlt 10 évben kiemelt figyelmet fordítottak a gyermek- és ifjúsági műsorokra, hisz az ifjúság kultúrára való nevelése fontos célkitűzése a Petőfi-színháznak. Az évadzárón díjazták a legjobb táncost, aki idén a Sopron Balett művésze, Alinka Tarnyenko lett. A színészeknek járó nívódíjat Boráros Imre és Kovács Frigyes kapta.

- Formálisan most lezáruk az évadot, de furcsa erről beszélni, hiszen valójában folyamatos a működés és dübörög a Barlangszínház. A hétvégén volt Esztergomban egy elő bemutatója az Isten komédiása című darabnak, amely a jövő évad nyitóelőadása lesz. Folyamatos a munka, Pataki András igazgató a rá jellemző módon nagyon jól előkészítette a következő évadot, amely a Közönség évada címet viseli, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy a COVID után visszacsábítsuk a nézőket – részletezte dr. Ragány Misa, a Pro Kultúra  ügyvezető igazgatója.

Fotó: Griechisch Tamás

A jövőre tekintve sem lesz egyszerű a színház feladata. Ebben a bizonytalan helyzetben meg kell tudnia tartani a társulatot, a közönséget és emellett szórakoztatva elfeledtetni az emberekkel a hétköznapi gondokat. A következő szezonban, a Közönség évadában erre a nemes feladatra készül a Soproni Petőfi Színház társulata.

Fotó: Griechisch Tamás

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek