Immár hagyománnyá vált a bűnmegelőzési tábor, amit nyaranta tartanak a kapitányság bűnmegelőzési szakemberei, Rafai Zoltán szenior rendőr alezredes és Babella-Lukács Katalin rendőr őrnagy. Az idei turnus július 4-től 8-ig tartott, amin harminc felső tagozatos tanuló és öt középiskolás vehetett részt a BM Klubban.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520j%25C3%25BAnius%2F2022%2520j%25C3%25BAlius%2F20220709%2Frendorseg%2520tabor%2FIMG_20220705_125233.jpg)
A tábor változatos programjai is hozzájárulnak rendkívüli népszerűségéhez, ugyanis a kiírást követő második hétre már be is telt a létszám. A mostani táborban a gyerekek több élménypedagógiai játékkal is megismerkedhettek. Volt, amikor a táborozóknak a képzeletbeli Alcatraz börtönből kellett egymás segítségével kiszabadulniuk, vagy azt kellett megoldaniuk, hogy több labda egyszerre maradjon a levegőben, de volt olyan is, amikor egy újonnan felfedezett bolygón kellett a túléléshez szükséges életfeltételeket megteremteniük. Az egyik napon egy szabadulójáték segítségével kellett a bajba jutott „Gordon” mackót a világháló fogságából kiszabadítaniuk, míg egy másikon az úgynevezett részeg szemüveg segítségével tapasztalhatták meg az alkoholos állapot negatív hatásait.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520j%25C3%25BAnius%2F2022%2520j%25C3%25BAlius%2F20220709%2Frendorseg%2520tabor%2FIMG_20220704_100920.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520j%25C3%25BAnius%2F2022%2520j%25C3%25BAlius%2F20220709%2Frendorseg%2520tabor%2FIMG_20220705_093334.jpg)
Mindezek mellett részt vehettek Klobusitzky György mestertanár felejthetetlen közlekedésbiztonsági előadásán, valamint játszhattak Sopron és Környéke Család és Gyermekjóléti Ellátás Intézetének munkatársai Bertalan Éva és Schwartz Flóra vezetésével a „KIABÁL” elnevezésű személyi biztonságra nevelő társasjátékkal. Az élményeken és tapasztalatokon keresztül a szakemberek bíznak abban, ha nem is mindent, de legalább annyit megjegyeztek a táborozó gyerekek, hogy:
- Leszegett fejjel, telefont nyomkodva tilos átmenni az úttesten!
- A szabályok megszegése súlyos következményekkel járhat.
- Konfliktusaikat sohasem szabad erőszakkal megoldani.
- Az internet többek között azért veszélyes, mert valójában nem tudhatják, hogy kit rejt a profil.
- Csak olyan képet szabad magukról az internetre feltölteni, amit minden körülmények között fel tudnak vállalni.
- Saját magunk érdeke, hogy mondjanak NEMET a kábítószerekre.
- A legális drogok sem veszélytelenek, csak a szabályok betartásával lehet őket fogyasztani.
A mosolyogva búcsúzó gyerekek már most várják a jövő évi tábort!
Fotók: Soproni Rendőrkapitányság
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520j%25C3%25BAnius%2F2022%2520j%25C3%25BAlius%2F20220709%2Frendorseg%2520tabor%2F291897570_5363303437025567_8914158596170734547_n.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F53%2Ff3%2F292209623-712530199809525-8197481258977892392-n.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fa9%2Fc3%2Fimg-20220704-112858.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fe7%2Faa%2Fimg-20220704-152011.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fae%2Fc4%2Fimg-20220706-083004.jpg)