| 2 perc olvasás

Büszkén zárták a tanévet a Soproni Egyetemen

Ünnepélyes tanévzárót tartottak a Közgazdaságtudományi Kar aulájában, ahol a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar hallgatói vehették át az oklevelet csütörtökön. A diplomaosztó ünnepségen egyetemi kitüntetéseket és díjakat is átadtak a legeredményesebb hallgatóknak és oktatóknak.

Az eseményen ünnepi beszédet mondott többek között prof. dr. Magoss Endre dékán, prof. dr. Fábián Attila rektor és dr. Barcza Attila országgyűlési képviselő is. A Soproni Egyetem rektora hangsúlyozta: eredményes évet tudhat maga mögött az intézmény, hiszen több rangos kitüntetés mellett az „Év Egyeteme” díjat is elnyerte.

Fotó: Horváth Ádám Bence
A Soproni Egyetem ma már nemcsak a magyar felsőoktatás egyik megbecsült intézménye, hanem hazánk egyik első olyan egyeteme, amely aktívan formálja a jövőt. Mindenki számára közismert, hogy nagy hangsúlyt helyez teremtett világunk védelmére és megőrzésére, ebben példát ad és utat mutat mindenkinek. Bátran elmondhatja, aki ma itt végez, hogy nemcsak diplomát kap, hanem egy olyan szellemi közösség részéve is válik, amely a fenntarthatóságot, a tudományt és a gazdaságot szövetségesként kezeli

- hallhatták az egybegyűltek dr. Barcza Attila országgyűlési képviselő méltató szavait.

Fotó: Horváth Ádám Bence

Dr. Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára is tiszteletét tette az eseményen:

Azt látjuk, hogy az egyetem nagyon sokat fejlődött, megújulása egyértelmű, látszik a rangsorokban elért pozíció, nem véletlenül érdemelte ki az Év Egyeteme címet felvételi kampány kategóriában. Épül-szépül az egyetem, egyre dinamikusabb, egyre versenyképesebb - ezt mindenképpen meg kell ünnepelni.
Fotó: Horváth Ádám Bence

A Soproni Egyetem tanévzáró diplomaosztó ünnepi tanácsülésén számos kitüntetést adhatunk át, elismerjük az év teljesítményeit; emellett a legfontosabb, hogy végzett hallgatóinknak átadjuk azt a diplomát, amivel elindulhatnak életútjukon. Magyarország első karbonsemleges egyeteme, valamint Magyarország zöld egyeteme igazán büszke tanévet zárhat a mai napon. 

Fotó: Horváth Ádám Bence

Az egyetem díjazta legkiválóbb dolgozóit, oktatóit, hallgatóit, valamint számos egyéb díjat is átadtak. A tanévzáró ünnepség végén esküt tettek a végzősök, majd átvehették okleveleiket. A Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karon 75-en tettek sikeres záróvizsgát, közülük 7 fő kitüntetéssel, 25-en pedig kiváló minősítéssel vehettek át diplomát.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek