| 2017. augusztus. 31. | 1 perc olvasás

Célba ért a nyolcszáz kilométeres borrallye

800 kilométert tett meg 100 versenyző a 22. alkalommal megrendezett Magyar Borok Útja Rallye-n. A versenyt a NÉBIH csapata nyerte, de senki sem érezhette magát vesztesnek, hiszen a túrán útba ejtették az etyeki és soproni borvidék hét ismert pincészetét.

Az idei Magyar Borok Útja Rally egyik együttműködő partnere volt az Opel, amely autókat is ajánlott fel az eseményre, hogy ezzel is segítse a versenyzőket. „Egyértelműen pozitív visszajelzések érkeztek mindazoktól, akik az új Insigniát vezették a verseny során” – mondta el Jancsó Gyula. Az Opel Magyarország ügyfélkapcsolati igazgatója és b2b projektmenedzsere hozzátette: „jól sikerült az idei Magyar Borok Útja Rallye, amelyen ismét bemutatkoztak a hazai pincészetek legjobbjai, ezúttal az ország észak-nyugati térségéből.”

Jancsó Gyula kijelentette: a résztvevők között nagy sikere volt az Opel játéknak is, amelynek során lemosható, ártalmatlan ételfestékkel kellett célba dobni egy fehér autóra, amely a végére így meglehetősen színessé vált. Az eseménynek köszönhetően kapcsolatokat is tudtunk építeni a résztvevőkkel – tette hozzá az igazgató.

„A 22. alkalommal megrendezett Magyar Borok Útja Rallye során a résztvevők csaknem 800 kilométert tettek meg, ezúttal is balesetmentesen. A verseny alatt még egy karcolás sem esett sem a kocsikon, sem a résztvevőkön” – értékelte az eseményt Megay Róbert Péter, a rendezvény főszervezője. Hozzátette: a hangulat kiváló volt, mindkét napon hajnalban maradt csupán abba a közös program, a Facebookon pedig több mint 8 ezren követték a versenyt.

Legnépszerűbb cikkek