| 2022. április. 27. | 2 perc olvasás

Cicákat mentenek – Nyílt napon mutatkozik be a MacskAngyal Cicamentő Alapítvány

Nyílt napot tart szombaton a MacskAngyal Cicamentő Alapítvány. A rendezvényen a látogatók megismerkedhetnek a mentett cicákkal, az állatvédők munkájával. A helyszínen megvásárolt termékekkel pedig a cicákat támogathatják.

Létezik Sopronban egy szervezet, amely nem mond nemet a kidobott, sérült, beteg cicáknak sem. A MacskAngyal Cicamentő Alapítvány két helyen több, mint 60 macskának nyújt menedéket. Van köztük fekete, fehér, cirmos, de három lábú, vak, elvadult és vemhes is. Egy közös bennük – a legtöbben vágynak a törődésre, és egy felelős gazdira.
Az alapítvány ebben a formában idén kezdte meg a munkáját, így egyelőre az adó 1 százalékával még nem lehet őket támogatni, ezért egy nyílt nappal szeretnének bemutatkozni minden állatbarátnak. 
A szervezetnek nagy szüksége van a támogatásra. Rendszeresen keresik őket bajbajutott macskákkal kapcsolatban, és a tavaszi kismacska-dömping is problémát jelent. Kerekes Noémi, a MacskAngyal Cicamentő Alapítvány elnöke jelenleg 2 almot nevel, és a napokban került hozzá egy újabb, "mindenórás" vemhes állat. Vannak olyan egyedek, amelyeket különbözó okokból nem lehet örökbe adni, így ők örökös tagok az alapítványnál. 
 

Fotó: Máthé Alexandra

 – 30-án, szombaton 10-től 4-ig várunk mindenkit szeretettel a Várhely utca 23 alatt. A nyílt napunkon mesélünk a munkánkról, megismerkedhetnek az örökbe fogadható és az örök alapítványi cicákkal közelebbről.  Lesz nálunk bolhapiac, ahol hámokat, jó minőségű pórázokat, nyakörveket, fekhelyeket árulunk, de süteményekkel és üdítővel is kedveskedünk. A befolyt összeget természetesen a macskáinkra fordítjuk. Minőségi tápokat tervezünk beszerezni, valamint gyógyszereket, immunerősítőket – mondta el Kerekes Noémi, a MacskAngyal Cicamentő Alapítvány elnöke. 

Kerekes Noémi
Fotó: Máthé Alexandra



A bevételszerzés mellett a nyílt nap másik fontos célja, hogy esélyt adjon a pártfogolt macskáknak a gazdisodásra. Rengeteg macska – kölyök, felnőtt és idősebb is – gazdára vár. Az örökbefogadásnak vannak feltételei. – Ez nem úgy működik, hogy a nyílt napról azonnal haza lehet vinni a cicát, de megismerkedhetnek vele. Amennyiben komolyan gondolja a gazdijelölt, ellátogatunk hozzá egy környezettanulmányra, megbeszéljük a feltételeket, ezt követően költözhet új gazdájához a bársonytalpú – részletezte Noémi.

A nyílt nap április 30-án szombaton délelőtt 10-től délután 4 óráig lesz Sopronban, Várhely utca 23-as szám alatt.

Fotó: Máthé Alexandra

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek