| 2022. november. 26. | 3 perc olvasás

Civil díjakat adtak át Sopronban a II. Megyei Civil Nap keretében

Második alkalommal tartották meg a Megyei Civil Napot, ezúttal Sopronban, a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban. A Konzervatív Műhely Alapítvány - együttműködésben a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal, a Győr- Moson-Sopron Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ címbirtokosával a megye civil szervezeteinek vezetőit, tagságát várta a jeles eseményre.

Fotó: Griechisch Tamás

A rendezvényt a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar dallamai nyitották meg, majd dr. Iváncsics János, a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezetője és Sopron polgármestere üdvözölte a megjelenteket. Dr. Farkas Ciprián kiemelte, hogy egy közösség, egy város igazi ereje a polgárai által létrehívott kezdeményezések sokszínűségében és azok sikerességében rejlik igazán. "Sopront is mindenkor a soproni polgárok tették naggyá, és ma is nagy boldogság, nagy öröm és nagy erőforrás számunkra, hogy a városban számtalan civil szervezet tevékenykedik. Ékes bizonyítéka ennek az, hogy az ország legelső városszépítő egyesülete Sopronban alakult, illetve a mai határokon belüli legrégebbi tűzoltó laktanya Sopronban van, és azt is akkor civilek hívták életre. Mi gazdagok vagyunk ebben, nagy erőforrásaink vannak a civil szférában, és ne felejtsük el, hogyha a civilek összefognak, akkor a világ fundamentumait is meg tudják mozgatni, erre pedig jó példa az 1921-es népszavazás kikényszerítése, illetve az 1989-es események lebonyolítása" - fogalmazott dr. Farkas Ciprián. 

Fotó: Griechisch Tamás

A folytatásban Orbán Júlia, a Pedagógusok Soproni Művelődési Házának igazgatója versmondásával emelte a civil nap hangulatát.  

Fotó: Griechisch Tamás

A civil közösségi központok hálózat fennállásának 15. évfordulóján a Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ „Közösségi értékeink Győr-Moson-Sopron megyében” címmel fotópályázatot hirdetett, melynek díjátadójára és a kiválasztott képek bemutatására is a civil nap keretében került sor. A zsűri Kissné Molnár Edina "Kis erőben, nagy büszkeség" című munkáját ítélte a legjobbnak.

Fotó: Griechisch Tamás

A nap részeként átadták a Megye civil szervezete 2022. díjat, melyet idén a Pedagógusok Soproni Művelődési Házáért Alapítvány érdemelt ki. Az alapítvány idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját, és a soproni kulturális élet meghatározó tényezője évtizedek óta.  

Fotó: Griechisch Tamás

A civil életben nem csak szervezetként lehet maradandót alkotni. A Civilként a köz szolgálatáért 2022. elismerést idén dr. Koltai Miklósné vehette át. Dr. Koltai Miklósné Ágnes több mint 15 éve vezeti a 46 éves múltra visszatekintő Lővér Nyugdíjas Klubot, amely önálló civil szervezetként Sopron városa életének aktív részese. Irányítása alatt a klub tagjai tervezhetően és aktívan vesznek részt a közösségi életben.

Fotó: Griechisch Tamás

Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője kiemelte, hogy nagy öröm számára a Pedagógusok Soproni Művelődési Házáért Alapítvány és a Lővér Nyugdíjas Klub elismerése. Mindkét szervezet komoly munkát végez a közösségért.

A rendezvényen jelen volt Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságától, Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke.

A tartalmas délelőtt hangulatát a Brass Brothers Sopron, a Pendelyes Táncegyüttes és a Testvériség Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes tették ünnepélyessé.

A programok közben és után standjaiknál a megyei több civil szervezete is bemutatkozott: többek között a Montázs Kézműhely Egyesület, a Höveji Csipke Egyesület, a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség, a Crazy Garage Egyesület, a Soproni Fotóklub, valamint a Felpécért Alapítvány.

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek