Dömötör Csaba aláhúzta, egyáltalán nem mindegy, hogy a megbetegedések számának emelkedése milyen hamar és milyen intenzitással következik be. A kormány célja, hogy lassítsa a vírus terjedését, hogy az egészségügyi rendszer ne terhelődjön túl – tette hozzá.
Kiemelte, érezhetően lelassult az élet a szombaton hatályba lépett kijárási korlátozás hatására.
Az államtitkár külön felhívta a figyelmet arra, hogy az időseknek a vásárlásra rendelkezésre álló idősáv nem könnyítés, hanem újabb szükséges szigorítás. Elmondta, a kormánynak továbbra is az a tiszteletteljes kérése, hogy az idősek maradjanak otthon, az élelmiszerek és gyógyszerek beszerzését családtagjaiktól, vagy az önkormányzattól kérjék, a boltokban biztosított 9 és 12 óra közötti idősávot pedig csak utolsó lehetőségként vegyék igénybe.
„A legnagyobb tisztelettel vagyunk azon honfitársaink iránt, akik évtizedeken keresztül a hátukon vitték ezt az országot, higgyék el, hogy ezek az intézkedések az ő védelmükben születtek” – fogalmazott.
Dömötör Csaba szerint nincs ember az országban, akinek az életét ne érintené ez a járvány, a szabályok betartása óriási türelmet igényel.
„Magyarok millióit illeti köszönet, akik rendkívüli fegyelmezettséget mutatnak ezekben a napokban, emellett külön elismerés illeti azokat, akik hivatásukban állnak helyt és küzdenek a vírus ellen” – jelentette ki.
Összefogásra van szükség
A kormány képviselője szólt arról is, a nehézségek mellett ezek az összefogás napjai is. “Sokfélét gondolunk a világról, de most mind egy hajóban evezünk, amelyre az van írva, hogy küzdelem a járvány ellen” – fogalmazott, majd hozzátette, „akkor lehetünk túl ezen, ha mind egy irányba evezünk és ebből a szempontból minden evezőcsapás számít”.
Elsődleges cél az emberélet védelme
Az államtitkár elmondta, a kabinet elsődleges célja az emberéletek védelmén túl a munkahelyek védelme, ezért is döntött a hiteltörlesztések és bizonyos munkaadók járulékainak felfüggesztéséről és 80 ezer kisvállalkozás átalányadójának elengedéséről. Ezek az intézkedések már most több százezer családnak nyújtanak segítséget, de várhatók további intézkedések is a tömeges munkanélküliség elkerülése érdekében – fejtette ki.