A közgyűlést megelőző napon közmeghallgatást tartottak Sopronban, ahol a tavalyi közmeghallgatásra beérkezett közérdekű javaslatok megvalósítása érdekében tett intézkedésekről szóló tájékoztató után a soproni polgárok maguk is feltehették kérdéseiket. Elsősorban az írásban beérkezett javaslatokra adott választ a képviselő-testület, majd pedig a polgárok személyesen is megoszthatták észrevételeiket, javaslataikat és kérdéseiket.
A közmeghallgatást követően, csütörtökön sor került Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának idei utolsó közgyűlésér is. A napirendi pontok között többek között szerepelt a következő esztendő ülésnapjainak meghatározása, amely a következőképpen alakul majd 2026 első félévében:
- 2026. február 26.
- 2026. május 28.
- 2026. június 18.
A képviselő-testület megtárgyalta és döntött két soproni alapítvány támogatásáról is. Az évek óta megrendezésre kerülő Pszi Faktor Pszichiátriai Betegek Tehetségkutató Találkozójának támogatását szavazta meg a közgyűlés, melynek értelmében 700.000 forint támogatást biztosít a rendezvényt szervező és lebonyolító Medical Mental Alapítvány számára. Az Idősek Európai Háza Alapítványt pedig további 230.000 forinttal támogatja a soproni közgyűlés, melyet élményszerű közösségi program szervezésére, a budapesti Operaházba történő látogatásra fordíthatnak.
A közgyűlésen a Települési Értéktár Bizottság is bemutatta ez évi döntéseiről a tájékoztatót. A bizottság 2014-ben azért alakult meg, hogy a települések szellemi és tárgyi értékeit feltárja, megőrizze és bemutassa, valamint erősítse a nemzeti tudatot. A bizottság félévente beszámolót készít feladatainak ellátásáról, melyekbe beletartozik a települési értékek megőrzéséről és szélesebb körben történő megismertetéséről való gondoskodás, az értékek gyűjteményének összeállítása és a Hugarikumok Gyűjteményébe való felvételéről javaslattétel.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2025december%2F1218%2520k%25C3%25B6zgy%25C5%25B1l%25C3%25A9s%2FDSC03125.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F12%2F42%2Fdsc03302.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F1f%2F82%2Fdsc03305.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F79%2F1e%2Fdsc03272.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F9a%2Fc8%2Fdsc03233.jpg)