| 2017. október. 4. | 2 perc olvasás

Csíkszereda-Sopron ifjúsági médiahíd

Egy pályázat keretében negyven soproni illetve negyven csíkszeredai fiatal közösen készít egy diákújságot, amelyben a cikkek megírása mellett az ő feladatuk az illusztrációs fotók elkészítése valamint a tördelőszerkesztés és a korrektúra is.

A Határtalanul! Program Együttműködés című pályázaton elnyert közel 4,8 millió forint forrásból került megszervezésre a “Csíkszereda - Sopron székely-magyar médiahíd” elnevezésű projekt, melynek keretében a Soproni SZC Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakgimnáziumának negyven diákja 2017. szeptember 18-23. között Csíkszeredába látogatott, majd az együttműkődés keretein belül a Joannes Kájoni Közgazdasági Szakközépiskolából viszontlátogatásra érkezett Sopronba negyven erdélyi diák. 

A pályázat fő célja az volt, hogy a résztvevő diákok a közgazdaság szakmacsoporthoz kapcsolódóan, szakmai tanáraik segítségével egy közös, modellezett magyar-román lapkiadó vállalatot alapítsanak, amelynek során elsajátítják a nemzetközi cégalapítás és az eu-s vállalatok közötti gazdasági együttműködés szabályait.

A diákok a közös kirándulások, városnézések, múzeumlátogatások során megismerhették egymás lakóhelyét, kultúráját, hagyományait. A fáysok felfedezték Kolozsvár, Csíkszereda belvárosát, ellátogattak a Kájoni Szakközépiskolába, kirándultak a Szent Anna-tóhoz, Mohos-láphoz, Torjai-büdösbarlanghoz, Gyilkos-tóhoz, Békási-szoroshoz, illetve megnézték a parajdi sóbányát, Korondot, Székelyudvarhelyt. 

Az együttműködés során az Arany János Emlékév keretein belül a magyarországi és a székelyföldi diákok közös látogatást tettek a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban is. 

A projekt végén a két iskola, hagyományainak megfelelően, kiad majd egy székely-magyar diákújságot, amelynek elkészítését a tanulók végzik. Az ő feladatuk a cikkek megírása, fotók készítése, a tördelőszerkesztés és a korrektúra.  Ennek érdekében tapasztalatszerzés céljából látogatást tettek a soproni és csíkszeredai regionális sajtó műhelyeiben is, így Csíkszeredában ellátogattak a Hargita népe című napilap szerkesztőségébe, a leghűségesebb városban pedig a Soproni Médiaközpontban tettek látogatást, ahol a Sopron Televizíó munkájába nyerhettek betekintést.  

A csíkszeredai diákokat Sopronban Dr. Farkas Ciprián, tanácsnok, önkormányzati képviselő köszöntötte a Városháza dísztermében, ahol a város történelmének jelentős mérföldkövei mellett a képviselő-testület munkáját is bemutatta valamint a Modern Városok Program Sopronra vonatkozó jelentős beruházásairól, fejlesztéseiről is beszélt. 

A soproni látogatás zárásaként az erdélyi és soproni fiatalok egy közös kiránduláson vesznek részt, amely során látogatást tesznek Nagycenken a Széchenyi-kastélyban, Fertődön az Esterházy-kastélyban, a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban és a Páneurópai Piknik Emlékparkba is. 


fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt
Címkék: médiahíd

Legnépszerűbb cikkek