| 2019. március. 8. | 1 perc olvasás

Csoda - ismét Európa legjobb négy csapata között!

A Sopron Basket remek teljesítménnyel 74-64-es győzelmet aratott a negyeddöntő második meccsén a francia Bourges otthonában, ezzel 2-0-val lezárták a párharcot és jutottak a legjobb 4 közé.

A keddi diadal után nagy esély birtokában utazott Franciaországba a zöld mezes Sopron, hiszen egy újabb győzelemmel bebiztosíthatta a Final Four szereplés jogát. A győzelmi kényszer a francia bajnok vállát nyomta. A várakozásoknak megfelelően telt ház fogadta a csapatokat Bourges-ban, ahol az első soproni pontokat Amanda Zahui 2+1-es megoldása jelentette. Az első szakaszban fej-fej mellett haladtak a csapatok. 16-11-es hazai vezetés után 8-2-es sorozattal zárta a negyedet a Sopron. A második szakaszban 27-27-ig nem alakult ki nagy különbség, majd az első negyedhez hasonlóan ezt a periódust is Roberto Iniguez együttese zárta pontosabban. Innen egy 7-2-es etap 34-29-es előnyt eredményezett. A statisztika ezúttal is árulkodónak bizonyult. Az első 20 percben 11 pontot szerző Aleksandra Crvendakic és a 10 egységig jutó Tina Jovanovic extra egyéni teljesítménye mellett a 25-17-re nyert lepattanó csata érdemel kiemelést

A harmadik szakasz első felében 5-7 egység mellett menedzselte előnyét a Sopron. Küzdős, kemény mederbe terelődött az összecsapás. Kevesebb, mint négy perc volt hátra ebből a periódusból, amikor 47-36-nál először lépte át a lélektani 10 pontot az előny. A játékrész utolsó 35 másodpercében ugyan kétszer betaláltak a hazaiak, de a 41-35-ös állás így is több, mint biztatónak tűnt a hajrára.A záró szakaszban nem forgott veszélyben a soproni siker. A Bourges hat egységnél közelebb nem tudott közelebb kerüni. A döntő pillanatot 63-57 után Casas két sikeres büntetője és Crvendakic triplája hozta el. 68-57-es állást követően már nem volt visszaút a Bourges számára. Az utolsó másodpercek az ünneplésről szóltak. A lefújás után a két szakvezető összeszólalkozott, de az örömünket ez már nem befolyásolta. Tovább tudta írni tavalyi hőstettét a Sopron és ismét bejutott a Final Four-ba!

Eredmény: Tango Bourges Basket - Sopron Basket 64-74

Legnépszerűbb cikkek