| 2016. december. 1. | 1 perc olvasás

Csókaavató az ötvenedik tanévét ünneplő SVK-ban

Csókákat avattak az ötvenedik tanévét ünneplő Soproni Szakképzési Centrum Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskolájában.

Az immár 19. alkalommal megrendezett csókaavatón az érettségi utáni képzésben részt vevő tanulókat avatták fel ünnepélyes keretek között. A fekete csókaruhába öltözött és sárga szalaggal feldíszített Csókák izgatottan készültek az eseményre.

Az avatón a Főcsóka köszöntője után a csókajelöltek műsorral köszöntötték a Főcsókát és tanáraikat, oktatóikat. A műsor első részében a tanárokról készült karikatúrákat és verseket láthattuk és hallhattuk. Majd a csóka egy napjának bemutatása következett a csókajelöltek által elkészített film segítségével. Ezután csóka-divatmebutatót és egy csókatáncot láthattunk, majd ezeket a műsorszámokat a csókainduló követte.

A műsor után újra a Főcsóka következett, majd a csókajelöltek ünnepélyes fogadalomtétele zárta az avatót.

Az avatóra a csókajelöltek a műsoron kívül egy Csókaújság elkészítésével is készültek. Az újságban a csókák életéről szóló cikkek mellett minden csókajelölt külön oldalt kapott a bemutatkozásra.

Az avató hivatalos része után a frissen felavatott Csókák szétrajzottak a Várkerület karácsonyi vásárának forgatagában.

Legnépszerűbb cikkek