A huszonötödik szezonzáró évértékelőjét tartotta a Soproni Tigrisek SE az ágfalvi Vadon Lovas Clubban. A tavalyihoz hasonlóan idén is izgalmas évadon vannak túl a játékosok és edzőik - a pandémia okozta veszélyhelyzet a kosárlabda mérkőzésekre és bajnokságokra is hatással volt, ennek ellenére a csapatok nagyon jól szerepeltek. Nagy Tamás, a Soproni Tigrisek SE elnöke az évértékelőjében megköszönte a szülők az edzők és sportolók kitartását. Úgy fogalmazott, az eredmény majdnem másodlagos ebben az évben, hiszen a vírus mindent áthúzott, de a végére összeálltak a csapatok, szép eredményt értek el.
– NB 2-es csapatunk harmadik lett, a kerekesszékes csapatunk magyar bajnok lett, a junior csapat nagyon szépen szerepelt, a regionális bajnokság élmezőnyében végzett, a kadett csapatunk megnyerte a régióbajnokok döntőjét, az U14-eseink szépen szerepeltek, a kicsik, a jövőbeni zászlóshajóink az U11, 12-es csapat Pálla Zoltán vezetésével bejutottak az ország legjobb csapatai közé – részletezte az elnök.
fotó: Griechisch Tamás
Az évértékelőn díjakkal ismerték el minden korosztályból a legjobb és a legtöbbet fejlődő játékost az edzők javaslatai alapján. Az eseményen részt vett Bokor Ákos, a MKOSZ országos szövetségi elnökségének tagja, és Csiszár Szabolcs alpolgármester, aki személyesen köszöntötte a résztvevőket. – Régóta vártuk ezt a pillanatot. Nagy öröm részt venni újra egy ilyen eseményen, látni, hogy a sport is visszatér a régi kerékvágásba. Ez annak köszönhető, hogy fegyelmezettek voltunk. A szülők, az edzők, a sportszervezetek, és természetesen minden soproni polgár hatalmas türelmet, fegyelmezettséget tanúsított az elmúlt időszak alatt – hangsúlyozta Csiszár Szabolcs.
Az egyesület egyre több kosarazni vágyó fiatalt szólít meg: 170-180 gyermek jár a Soproni Tigrisekhez sportolni Sopron négy iskolájából illetve a környező településekről.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc6%2Fcc%2F2021-06-17-tigrisek-unnepseg-tom-2125_bbr7.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F82%2F6e%2F2021-06-17-tigrisek-unnepseg-tom-2071_xi4s.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F7b%2Fcb%2F2021-06-17-tigrisek-unnepseg-tom-2073_8qbj.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F42%2F1b%2F2021-06-17-tigrisek-unnepseg-tom-2077_8z2a.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F56%2F59%2F2021-06-17-tigrisek-unnepseg-tom-2084__r4o.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F6b%2F36%2F2021-06-17-tigrisek-unnepseg-tom-2086_eb8k.jpg)