„Ma a miniszterelnök úr meghívására a főpolgármester úr, valamint a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke is itt volt, és megosztotta velünk gondolatait, meglátásait a kialakult koronavírus által létrehozott helyzettel, illetve a szükséges intézkedésekkel kapcsolatban” – fejtette ki az államtitkár a kormányülés szünetében.
Orbán Viktor szerdán további egyeztetéseket folytat, míg csütörtökön az operatív törzs reggeli ülése után virológusokkal és járványügyi szakértőkkel folytat még megbeszéléseket.
„Ezt követően a délután folyamán jelenti majd be azokat a lépéseket, amelyeket a vírus elleni védekezésben a húsvéti ünnepek előtt szükségesnek gondolunk” – fogalmazott Kovács Zoltán.
Borítókép: internet
Security Check Required
null