A Cursillo, egy spanyol eredetű egyházi lelkiségi mozgalom, egyike a legelső ilyen világi kezdeményezéseknek. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy tanfolyam illetve nem egy konkrét lelkigyakorlat, hanem egy élmény. A Cursillóban a résztvevő találkozik önmagával, Istennel és az embertársaival. A Cursillo általában fellelkesíti, megrendíti, erővel tölti el a résztvevőket. Sokan egy életre szóló fordulatot tapasztalnak meg és nincs ez másképpen az elítélteknél sem.
Sopronkőhidán első alkalommal volt az elíteltéknek lehetőségük arra, hogy részt vegyenek a Cursillon, ami három napon át tartott és végső lezárásként dr. Székely János, Esztergom-Budapesti segédpüspök,
a magyarországi Cursillo lelki vezetője celebrálta számukra a zárómisét, ahol hat elítélt meg is bérmált.
Magyaroszágon ez volt a kilencedik börtöncursillo, de a tervek szerint még ebben az esztendőben legalább öt követi majd az ország börtöneiben.
A Cursillo megszervezésében Butsy Lajos börtönlelkésznek nagy segítségére volt a börtönparancsnokság és az a sok segítő polgári személy, akik szabadidejükben vállalták a segítségnyújtást.
A Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben egyébként folyamatosan lehetőségük van az elítélteknek a vallásgyakorlásra, hiszen minden héten tartanak számukra hit- és erkölcsoktatást, hétvégente pedig szentmisét.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe4%2Fb3%2Fimg-1979-jpg_a9wd.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F89%2Fdd%2Fimg-1996-jpg_7ft6.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F78%2Fe3%2Fimg-1982-jpg_9t4o.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F39%2Fb1%2Ffoto-11_unb7.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F06%2Fe3%2Fimg-2010-jpg_vlfv.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ffe%2F3e%2Fimg-2004-jpg_9b5a.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F0d%2F75%2Ffoto-1_7nod.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd2%2Fef%2Ffoto-3_5wau.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F83%2Fba%2Ffoto-2_h3wb.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt