| 2020. október. 16. | 1 perc olvasás

December 15-ig érvényesek a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok

Még két hónapig érvényesek Magyarország területén azok az okmányok, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet ideje alatt jártak le. A kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy akik még nem hosszabbíttatták meg személyi igazolványukat, útlevelüket vagy vezetői engedélyüket minél hamarabb, és lehetőség szerint előzetes időpontfoglalást követően keressék fel a kormányablakokat.

A koronavírus járvány első hulláma során a személyes találkozások csökkentése érdekében döntött úgy a kormány, hogy az állampolgárok 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt okmányai, valamint a gépjármű forgalmi engedélyek – Magyarország területén – még december 15-ig érvényesek maradnak. Az érintett 660 ezer lejárt, de automatikusan meghosszabbított igazolvány közül eddig országosan már több mint 280 ezret cseréltek újra, vagy hosszabbítottak meg a kormányablakok munkatársai, akik a továbbra is készséggel állnak az ügyfelek rendelkezésére.

A gyorsabb és kényelmesebb ügyintézés, valamint az a 1,5 – 2 méteres szociális távolság betartása érdekében a kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy előzetesen foglaljanak időpontot. A lejárt forgalmi engedélyek vonatkozásában a műszaki vizsgaállomásokat szükséges felkeresni.

A kormányablakok és kormányhivatalok ügyféltereiben kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése, a sorszámkiadó gépeket pedig kizárólag az ügyfélszolgálatokon dolgozók kezelik. A fertőzések elkerülése érdekében az ügyfélszolgálatokon kézfertőtlenítő-szereket helyeztek ki, az ügyfélpultokon védőplexit alakítottak ki, a helyiségeket pedig rendszeresen fertőtlenítik. Az ügyfélterekben egy időben tartózkodók maximális létszámát is korlátozhatják a hivatalok, ennek kapcsán kérjük az ügyfelek megértését.

Legnépszerűbb cikkek