A szellemi hanyatlás jelensége nagyon sok családot érint ma is Magyarországon. A DIÓ program keretében zajlott ingyenes képzés a demenciával élő hozzátartozóknak szólt a felismerés, a megelőzés kérdésköréről a Katolikus Szeretetszolgálat és soproni partnerei szervezésében.
Mindennek az összefoglaló tudásanyagával érkezett Németh Zoltán, a program soproni szervezője a Jereváni Ciklámen Nyugdíjas Klubba, a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat meghívására. A kidolgozott tematika alapján, könnyen érthető nyelvezettel és praktikus magyarázatokkal tartott előadást követően kérdésekre, majd az elhangzottak közös értékelésére is sor került.
A Jereváni Ciklámen Nyugdíjas Klubban tartott demencia tárgyú előadás része annak az életmód-előadássorozatnak, amely a Jereván Településrészi Önkormányzat támogatásával valósul meg a lakótelepen – mondta el Tóth Éva, a részönkormányzat elnöke.
Hozzátette: az elhangzott, nagyon fontos ismeretanyag is megerősíti abban a mindenkori törekvésében a Jereváni részönkormányzatot és Sopron városát, hogy erősíteni kell a helyi közösségeket, hogy támogatni kell azt a helyi közösségi életet, ahol akár generációk is egymásra találnak, és amely szellemi-lelki kreativitásuknak is teret ad. Sopronra mindig is jellemző volt az élénk civil élet.
Az előadáson elhangzott az, hogy „a közegnek” nagy szerepe van abban, hogy a közösséghez való tartozás erejével megelőzze az elmagányosodást vagy akár a demencia kialakulását. A Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat mindig is ezt az aktivitásra lehetőséget adó „közeget” igyekezett megteremteni a lakótelep minden közösségének, így a nyugdíjas korosztálynak is – tette hozzá az önkormányzati képviselő.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F942A1236_2.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F7f%2Fec%2F942a1442-2.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fc7%2F43%2F942a1428-2.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F07%2F3d%2F942a1420-2.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fb2%2F14%2F942a1411-2.jpg)