| 2016. november. 19. | 2 perc olvasás

Diabetes világnapot tartottak Sopronban

A Soproni Cukorbetegek Egyesülete rendezésében, a Soproni Gyógyközpont és Sopron Megyei Jogú Város önkormányzatának védnökségével rendezték meg 2016. november 19-én (szombaton) az Országos Diabetes Világnapot a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban valamint a Széchenyi téren.

Nagy érdeklődés mellett már a délelőtti órákban elkezdődtek a a cukorbetegséggel kapcsolatos előadásokprogramok a Liszt központban, ahol a szakemberek színvonalas előadásai mellett gyógyszercégek és egyéb kiállítók is bemutatták termékeiket a látogatóknak. A folyosókon diabetikus ételek kóstolására is lehetőség volt valamint az életvitellel kapcsolatos szakkönyveket is meg lehetett vásárolni. Szívesen látták a szakemberek azokat is, akiknek kérdéseik voltak és tanácsra, segítségre volt szükségük, de a látogatók közötti közös tapasztalatcserére is lehetőség volt. 

A Széchenyi téren várkerületi oldalán a 2010 óta működő átfogó egészségvédelmi szűrőprogram lehetővé tette, hogy a világnapi rendezvény ideje alatt egy szűrőkamion is működjön, ahol a vizsgálatokat a város lakossága térítésmentesen, TAJ kártyával vehette igénybe. A szűrésen résztvevők számára összefoglaló leletet készítettek és életmódbeli tanácsadást is adtak a szakemberek, melynek célja az volt, hogy egészségesebbé, boldogabbá tehessék az érdeklődők az életüket. Nagy érdeklődés övezte a 3D-s virtuális mozi sátrat is, ami igazán különleges vetítéssel várta az érdeklődőket. 


fotó: Nagy Nicko László

fotó: Nagy Nicko László

fotó: Nagy Nicko László

fotó: Nagy Nicko László

fotó: Nagy Nicko László

fotó: Nagy Nicko László

fotó: Nagy Nicko László

fotó: Nagy Nicko László

fotó: Nagy Nicko László

Legnépszerűbb cikkek