| 2021. november. 11. | 4 perc olvasás

Digitális forradalom a gyerekek körében

Az már nem újkeletű dolog, hogy egyre fiatalabb koran kezdenek internetezni a gyerekek. Már az általános iskola első osztályos diákjai is testközelből megismerték a számítógépet és az internetet, ha máskor nem, akkor a legutóbbi online oktatások során. Egy NMHH-kutatás szerint azonban a magyar szülők harmada továbbra sem lát feladatot a digitális felkészülésben.

Közel kétszer annyi 7-8 éves gyereknek volt tavaly mobiltelefonja, mint 2017-ben - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) reprezentatív kérdőíves kutatásából. Először csak megkapják anya vagy apa leselejtezett mobilját SIM-kártya nélkül, hogy tudjanak fotózni vagy játszani rajta. Majd jön az az időszak, amikor a gyerek egyedül jár haza az iskolából vagy edzésre megy, és a szülő szeretné tudni, merre jár a csemetéje. Ilyenkor kapnak SIM-kártyás okostelefont, amin már elérhető az internet is. Ártalmakkal is hamar találkoznak a neten, de a felmérés biztató eredménye, hogy a szülők aktív érdeklődése gyerekeik online tevékenysége iránt mérhetően csökkenti a fiatalokra leselkedő online kockázatokat.
A médiahatóság a kutatás nyomán megújította a szülőknek szóló információs oldalát, a Gyerekaneten.hu-t, az oldal népszerűsítésére pedig kampányt indított.

Az NMHH megbízásából a Psyma 2017 után tavaly újra elkészítette kérdőíves, személyes interjún alapuló kutatását a gyerekek médiahasználati szokásairól. A reprezentatív minta kétezer, 7 és 16 év közötti gyermekből és szüleikből állt. A kutatásból világosan látszik, hogy a gyerekek egyre hamarabb lépnek fel a netre, és egyre hamarabb szereznek tapasztalatokat a közösségi médiában. A neten könnyen lehet nem a kornak megfelelő tartalomhoz jutni. A gyerek elkezdi nézni a YouTube-tartalmakat, főleg a manapság divatos vloggereket, akik mondjuk a népszerű X-box játékokkal kapcsolatban gyártanak tartalmat. Innen viszont már csak néhány kattintás, hogy eljusson olyan videós oldalakra, ahol trágár szövegek vannak, illetve nem 7-10 éveseknek való tartalmak.

A gyakorló szülők tisztában vannak vele, hogy a koronavírus okozta korlátozások miatt a fiatalok csak online tarthatták a kapcsolatot a barátaikkal, de a szabályok bevezetése és annak betartatása a szülők felelőssége.  

Három év alatt a 7-8 évesek körében közel duplájára nőtt a telefonnal rendelkezők aránya: 14 százalékról 24 százalékra. A magyar tízévesek többségének már van mobiltelefonja. Ez az eszköz egyre inkább okostelefon: havidíjas és mobilnet-előfizetés is van hozzá. A közösségi médiában jelen lévő tízévesek száma egyenesen megháromszorozódott: 3-ról 10 százalékra emelkedett.

Vannak jó hírek is: az internetet egyre hamarabb használni kezdő gyerekek óvatosabban bánnak az adataikkal, mint korábban. 2017-ben a közösségi médiaprofillal rendelkezőknek még a 66 százaléka osztott meg magáról fényképet, 2020-ban már csak 58 százalékuk. E-mail-címét, iskolája nevét vagy telefonszámát is egyre kisebb hányaduk állítja nyilvánosra.

Veszélyek, kockázatok és a szülői stratégiák

A 11 és 16 évesek között három év alatt a duplájára nőtt azoknak az eseteknek az aránya, amikor egy idegen igyekezett kapcsolatba lépni velük: 9 százalékról 18 százalékra. Minden tizedik gyermek visszajelöli az őt bejelölő idegent, a 13-14 évesek negyede, a 15-16 évesek közel harmada tart kapcsolatot élőben soha nem látott „ismerősökkel”. Az ismeretlenek által megkeresett gyerekek fele szembesül online ártalommal, negyedük pedig konkrét jogsértéssel.  

A magyar szülők nagyjából harmada választ passzív stratégiát a gyermeke digitális életében, vagyis nem tilt, nem korlátoz, nem ellenőriz és nem is beszélget a netes tapasztalatokról.

A bizalom kérdése elengedhetetlen. Egy tini már nem fogja engedni, hogy a szülő átnézze a profilját, az meg, hogy ezt titokban tegye a felnőtt, nem korrekt. A lényeg a folyamatos kommunikáció a gyerekkel. Beszélni kell róla, hogy mi az, ami már nem elfogadható, és biztosítani kell róla, hogy bármilyen gyanús dolgot észlel, azonnal szóljon.

Az aktív stratégiát alkalmazó szülők gyermekei jóval tudatosabb döntéseket hoznak a neten, mint a passzívak. A kutatás egyszerű és biztató eredménye tehát, hogy statisztikai értelemben a szülők bármilyen kapcsolódó aktivitása, érdeklődése mérhetően csökkenti a gyerekre leselkedő online kockázatokat. A Psyma teljes kutatása (Digital parenting kutatás 7-16 éves gyermekekkel és szüleikkel) és a legfontosabb eredményeket kiemelő rövidebb prezentáció is elérhető a hatóság honlapján.

Ezek a tanulmányok fejbe csapják az embert, mivel rengeteg veszély leselkedik a gyerekekre. Nemcsak az ártalmas tartalom jelenthet veszélyt, hanem a függőség kialakulása is. Az, hogy a diákok már nem tudják elképzelni, hogy egy nap ne legyenek online vagy ne konzolozzanak. Nagyon súlyos elvonási tüneteik lehetnek. Ugyanakkor a napi több órás „kockulás” jelentősen befolyásolja az idegrendszerüket, a koncentrációjukat.

Felfrissült a Gyerekaneten.hu

Az NMHH egy szülőknek szóló – a gyerekek online életéhez kapcsolódó – tanácsadó, információs oldalt üzemeltet: a Gyerekaneten.hu-t. A site 2021 őszére megújult, új struktúrája már a témákat kifejtő szakértői cikkeket helyezi előtérbe, és a szócikkeken, kvízeken túl hosszabb olvasásra is hív. A szerkesztők ehhez frissítették és bővítették az oldal tartalmait. Minden gyermeket nevelő szülőnek érdemes ellátogatnia a honlapra és naprakésznek lennie a digitális térben, hogy a gyerekek ne tudják átverni a szülőket. Emellett pedig figyelni kell a gyermekek internetes szokásait, a digitális tartalomfogyasztás mértékét is.  

Képek forrása: Pixabay.com

Címkék: internet

Legnépszerűbb cikkek