| 2020. február. 29. | 5 perc olvasás

Díjakat halmoz egymásra kutatásával a soproni tanár

A matematika mindenben ott van - vallja Dr. Zsuppán Sándor, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium és Kollégium tanára, aki elhivatottságának és a saját kutatásában elért eredményeinek köszönhetően február elején újabb jelentős sikerrel gazdagította a soproni pedagógusok elismeréseinek gazdag sorát. A matematika és fizika szakos tanár ugyanis egyike volt annak a 12 pedagógusnak, akik kiérdemelték a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógus Kutatói Pályadíját. Dr. Zsuppán Sándortól megkérdeztük azt is: mennyire szeretik a gyermekek a matematikát? Mire ő megosztotta velünk, hogy a tapasztalatai szerint miképpen lehet azt népszerűvé tenni a diákok körében!

„Stokes feladat differenciálformákra, kapcsolódó egyenlőtlenségek, konstansok és reprezentációk” - ez a címe Dr. Zsuppán Sándor díjnyertes pályamunkájának.  - Ez egy szaktudományos kutatási program, amelyet önálló elszántságból folytatok, tehát nem máshonnan kaptam, vagy külsős együttműködés keretében végzem - emelte ki a pedagógus, aki matematika és fizika szakos, de mint vallja, inkább előbbi a nagyobb kedvence. - 2003 óta foglalkozom ezzel a projekttel, először félúton megállva, 2009-ben készítettem belőle egy összefoglalót, ezt 2010-ben benyújtottam pályadíjra a Magyar Tudományos Akadémiához, és a szakértők úgy értékelték, hogy méltó az elismerésre. 2019-ben pedig összefoglaltam az azóta született új eredményeimet egy dolgozatban, amelyet szintén benyújtottam az MTA-hoz, akik ezt a pályázatomat is a díjra méltónak értékelték  - fejtette ki.

Dr. Zsuppán Sándor átveszi a Magyar Tudományos Akadémia elismerését
Dr. Zsuppán Sándor átveszi a Magyar Tudományos Akadémia elismerését
mta.hu/Szigeti Tamás

A példamutatás ereje miatt érdemes "az asztal fölé görnyedni!"

A pedagógus kiemelte: a dolgozata tárgyát tekintve messze áll a középfokú iskolai oktatástól, mert inkább az egyetemi anyagra, illetve a folytatására épül. - Nem az a célom, hogy az eredményeimet azonnal visszaforgassam az oktatásba, egyszerűen csak szeretném gazdagítani a matematikát a saját pici hozzájárulásommal - osztotta meg velünk.

Dr. Zsuppán Sándor ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy üdvözülendőnek, sőt fontosnak tartja a középiskolai oktatás szempontjából is azt, ha egy tanár végez kutatásokat. - Minden pedagógus, akit ismerek, derekasan elvégzi a munkaidőben a dolgát, vagyis teljes erőbedobással igyekszik oktatni az ifjúságot - világított rá. - Ugyanakkor úgy látom, emellett fontos az a magatartásforma, amely arra motiválja a tanárokat, hogy ezen felül még valami pluszra is legyen igénye. Ugyanis ha a tevékenysége köztudottá válik, az jó példát mutat a diákoknak. Nevezetesen azt, hogy ha az ember a szakmáját jól gyakorolja és önszorgalomból kutatást is végez a területén, akkor megfelelő kreativitással, türelemmel és elszántsággal szép eredményeket könyvelhet el. Ezek őt büszkévé, a társadalmat pedig "gazdagabbá" tehetik - részletezte.

A pedagógus úgy látja, hogy a matematika esetében különösen nagy szükség van erre a példamutatásra, ugyanis ez a tantárgy nem örvend nagy népszerűségnek a középiskolások körében. - A matematikának van egy mumus felhangja - emelte ki. - Úgy látom sokkal divatosabb azt mondani, hogy én annak idején kicsit gyengélkedtem matematikából, mint azt, hogy nem voltam olyan jó mondjuk énekből. Ez valószínűleg azért van, mert a mai közösségekben sokkal nagyobb a presztízse egy zenésznek, mint egy matematikusnak. Nem is annyira ismertek az ezzel a területtel foglalkozó személyek; például, azt biztosan kevesen tudják, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke matematikus - hívta fel erre a figyelmet.

A megoldókulcs

Dr. Zsuppán Sándor az effajta példamutatás mellett a pedagógusi rutinjának köszönhetően egy másik kiforrott módszerével is sikeresen népszerűsíti a matematikát a felnövő generációk körében. - Úgy próbálok tanítani, hogy az adott fejezetnél rámutatok, hogy az ott található tudás hol fordul elő még - kezdte így a módszer részletezését a tanár, aki hozzáfűzte: ehhez a mai matematika tankönyvek kiválóan használhatók. - Például, a kilencedikes tananyagban vannak nagyon száraz képletek, amelyeket nagyon nehezen emésztenek meg a nebulók. Ekkor rávilágítok a diákoknak arra, hogy ugyanezt a rajzot, összefüggést látni fogják 12. osztályban genetikából, ott van az öröklődési szabályokban. Az üzenet egyértelmű számukra: "ha most megérted, előre dolgoztál, ugyanis ezt az okosságot látni fogod egy másik tantárgyban!" Nagyon szeretném elkerülni azt, hogy a matek óra végén a tanulók lehúzzák a rolót és sec-perc alatt elfelejtsék mindazt, amit tanítottam nekik - fejtette ki.

A pedagógus ehelyett bebizonyítja számukra: a matematika ott van mindenben! - Az mindenki számára ismert, hogy ennek a tantárgynak fontos szerepe van a fizikában és a kémiában. No de ott van ám a biológiában, sőt a nyelvészetben is előfordul. Gondoljunk csak egy szöveg gyakorisági elemzésére, avagy Bolyai János munkásságára, aki a szavakkal és számokkal egyaránt elképesztő ügyességgel bánt. Sőt, a kettő terület ötvözésére törekedett nagy sikerrel - világított rá.

Dr. Zsuppán Sándor egy számára nagyon kellemes, közelmúltbéli példát is felhozott a módszer alátámasztására. - Egy tavaly érettségizett diákom, akit matematikából oktattam, továbbtanult biológia-kémia irányba. És ő nemrég küldött nekem egy zárthelyi dolgozatot, amelyet megírattak velük az egyetemen populációdinamikából. A felmérőben szereplő feladat tulajdonképpen csak matematikából állt, a tudományterület fogalmaival teletűzdelve. Nagyon jól esett számomra az egykori diákom visszajelzése, hiszen ő is belátta, hogy érdemes volt annak idején olyan szorgalmasan matekot tanulnia - fejtette ki a pedagógus, aki kiemelte: a tapasztalata, hogy amikor a diákok továbbtanulnak, vagy bekerülnek a munka világába, belátják, hogy ez a bizonyos "mumus" valójában nagyon sokoldalú és elengedhetetlen!

Egyenesen tovább, a matematika ismeretlen vizeire...

- Nagyon bizakodó vagyok a kutatásom jövőjét illetően - szögezte le dr. Zsuppán Sándor. - A 2010-es eredményeimet magasabb szinte tudtam tenni. Már egy modernebb eszköztárat használok, olyat, amelyet a 19. század végén és a 20. század elején fejlesztettek ki a matematikusok. Már önmagában annak a ténynek örülök, hogy értem ezt az eszköztárat. Így tovább tudom vinni a kutatásomat. Nagyon érdekel, hogy lesz-e folytatása, ugyanis a célom, hogy átültessem differenciálgeometriás köntösbe - fejtette ki.

Dr. Zsuppán Sándor a projektje népszerűsítésében is rendre komoly eredményeket ér el. - A most aktuális pályázatom két részéből az elsőt benyújtottam az Európai Matematikai Társaság kiadóházának szaktudományos folyóiratához. Ott elbírálták és most tavasszal megjelentetik. Ez egyfajta nemzetközi validálása a projektemnek. A második részt pedig most készítem elő. Összefoglalom, javítok az angolságán és megpróbálom benyújtani valahova. És ha ugyanúgy pozitív fogadtatásra talál, akkor a tudásanyagomat összefoglalom és minden erőmet bevetem, hogy még tovább fejlesszem, ameddig csak a lendületem engedi - szögezte le.

Legnépszerűbb cikkek