Diplomaosztó ünnepség a Soproni Egyetemen

  2018. június 27. - www.sopronmedia.hu

Az idei esztendőben 126 hallgató vehette át oklevelet szerdán a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán, ahol a tanévzáró diplomaosztó ünnepségen egyetemi kitüntetéseket is átadtak.

A zászlós bevonulás és a Himnusz elhangzása után vette kezdetét a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán az ünnepi tanácsülés, amelyen átvehették diplomájukat a végzős hallgatók.

A központi tanévzárón Prof. Dr. Náhlik András rektor és Prof. Dr. Fábián Attila dékán – aki a napokban vehette át az Emberi Erőforrások miniszterétől a helyettes államtitkári kinevezését - ünnepi beszédeikben összegezték a tanév eredményeit, valamint a jövőre nézve jótanácsokkal is ellátták a végzősőket. 

A tanévzárón Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere ünnepi gondolataiban kiemelte, hogy a város és az egyetem jó kapcsolatot ápol egymással, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az itt tanuló diákok jól érezzék magukat. Az együttműködésnek az is a gyümölcse, hogy az itt megszerzett tudás mellett mindig örömmel és szeretettel gondolnak az egyetemisták a Leghűségesebb városra. Sopron polgármestere zárszóként gratulált a végzős hallgatóknak és sikeres jövőt kívánt nekik. 

Dr. Horváth Zita, a felsőoktatásét felelős helyettes államtitkár beszédében kiemelte, hogy mennyire fontos szerepet játszanak a vidéki városok életében az egyetemek, amelyek kezét az Emberi Erőforrások Minisztériuma továbbra sem engedi el, hanem segíti és támogatja őket a további sikerek elérése érdekében. 

Az ünnepi gondolatok után kitüntetéseket adtak át. Címzetes egyetemi tanár címet adományoztak Dr. Stefan Erichnek és Albert Recknagel okleveles közgazdásznak. Címzetes egyetemi docensi címben részesült Boda János, a GYSEV Cargo Zrt. vezérigazgatója, Király Attiláné, a Soproni Polgármesteri Hivatal közgazdasági osztályvezetője és Kovács Tamás, a Falco Zrt. PR-vezetője. 

Soproni Egyetemért Emlékérmet vehetett át Dr. Wilfing János, nyugalmazott dékáni hivatalvezető. Lámfalussy Sándor Emlékérmet vehetett át Dr. Botos Katalin egyetemi tanár, és Traxler Attiláné, a kar tanulmányi előadója. A kar dékáni dicséretét Dr. Gilányi Zsolt érdemelte ki, dékáni elismerő oklevéllel pedig  Rosta Ibolyát és Biczó Tamást jutalmazták. A tanácsülésen a Rotaract Club elnöksége Soproni Rotaract-díjat adományozott a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karnak.

Az ünnepség Bazsóné Bertalan Laura, Honvári János és Nedelka Erzsébet doktorrá avatásával és eskűtételével folytatódott, majd a végzős hallgatók nevében Flaskár Bettina frissdiplomás kötötte fel a díszszalagot a kar zászlajára. Végül az intézmény  126 hallgatója vehetett át oklevelet, vagy igazoló dokumentumot. 

A diplomaátadó ünnepi pillanatainak fényét Orbán Júlia versmondó,  a Magyar Kultúra Lovagja irodalmi összeállítása és a soproni zeneiskola növendékének, Madarász Eszternek a fuvolajátéka emelte.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...