| 2018. február. 22. | 1 perc olvasás

Döntőbe jutottak a soproni fiatalok az ESTÖRI-Kreatív Történelmi Versenyen

Két napon át, február 20-án és 21-én rendezték meg a második ESTÖRI-Kreatív Történelmi Verseny középdöntőjét Budapesten. Harminc háromfős középiskolai, kilencedikes és tizedik osztályos csapat mérhette össze tudását a második fordulóban a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának dísztermében.

A résztvevőket Dr. Monok István a Magyar Tudományos Akadémi Könyvtár és Információs Központjának főigazgatója,  Dr. Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke valamint Czigány Balázs, az Esterházy Magánalapítvány igazgatóhelyettese köszöntötte. A középdöntőben tizennégy vidéki, két határon túli, valamint hat budapesti középiskola összesen kilencven diákja vetélkedett, közülük tizennégy csapat jutott tovább az április 18-iki kismartoni döntőbe. 

A verseny témája ebben a tanévben a Barokk ünnepek a 18. században – Vendégségben az Esterházyaknál.

A középdöntőbe bekerült csapatoknak megadott határidőre szakmai prezentációval és kreatív videóval kellett készülniük. A videómunkák az ESTÖRI Youtube csatornáján itt megtekinthetők a #ESTÖRI valamint a csapatok nevét tartalmazó #-gel.

A megmérettetetésen a Széchenyi István Gimnázium két csapata melyeknek tagjai Gáncs Adrienn, Salda Csilla, Tátrai Dóra illetve Hegedűs Alexa, Győry Anna, Vigh Anna sikerrel vette a feladatokat, így bejutottak a döntőbe. A soproni csapatok felkészítő tanára Robotka Csaba. 


fotó: Gosztom Gergő

fotó: Gosztom Gergő

fotó: Gosztom Gergő

A verseny együttműködő partnerei a Klebelsberg Központ, az MTA Történettudományi Intézete, az MTA Könyvtár és Információs Központ, az Arcanum Adatbázis Kft., valamint a Nemzeti Levéltár.

Legnépszerűbb cikkek