| 2021. április. 3. | 2 perc olvasás

Döntős a Sopron Basket

Az elődöntő párharc második mérkőzésén a Sopron Basket 80-57-es győzelmet aratott az Aluinvent DVTK otthonában és ezzel kivívta a döntőbe jutást. Az ellenfele a fináléban az Atomerőmű KSC Szekszárd lesz. A DVTK a bronzéremért játszhat az UNI-Győr – MÉLY-ÚT csapatával.

Tina Krajisnik duplájával az első támadásnál előnybe került a Sopron. Erre azonban Keyona Hayes válaszolt, majd Aho Nina triplájával 5-2-re már a DVTK vezetett. A következő percekben a hazaiak jártak előrébb. Gáspár Dávid 16-9-nél kért időt. A rövid eligazítás után Megan Walker azonnal betalált és a Sopron megkezdte a hátránya ledolgozását. Az első szakasz hajrájában Határ Bernadett duplája után 20-19-nél ismét a vendégek a vendégek vezetett. Egy fordulatot azonban még tartogatott ez a periódus, ugyanis Chanel Mokango és Kiss Angelika egy-egy találata zárta az első 10 percet és így 23-20-ra végül a DVTK ment. A második negyed elején Briann January triplájával egyenlített a Sopron, majd innen fej-fej mellett haladtak.

A játékrész közepén 28-28 után Jelena Brooks triplájával és Gabby Williams duplájával került 33-28-as előnybe a Sopron. Földi Attila azonnal magához rendelte tanítványait és az időkérés után Medgyessy Dóra duplája még 33-30-ra módosította az állást. Innen azonban Tina Krajisnik és Megan Walker találataival 38-30-ra elszakadt a Sopron, ami összességében egy 10-2-es futás volt. Ez a szakasz azonban másról is szólt, miután Jelena Brooks és Keyona Hayes a kiállítás sorsára jutott. Brooks fogta le Hayes kezét egy lepattanócsatában, melyre válaszul a DVTK amerikai légiósa arcon ütötte a soproni játékost és ezért kiállították. Az ütés következtében két fogát elveszítő Brooks a pályáról levonulva belerúgott a zsűri asztalba. A szerb válogatott klasszisa ezért technikait kapott és mivel előtte a fogásért már begyűjtött sportszerűtlent, így számára is véget ért a találkozó.


Fotó: DVTK.hu

A félidő hajrájában még négy pontra visszajött a DVTK, de a játékrészt Fegyverneky Zsófia négy pontja zárta és ezzel 42-34-re vezetett a Sopron. A harmadik negyed elején is a soproniak csapatkapitánya volt eredményes és így 44-34-nél először érte a lélektani 10 pontot a különbség. Alig több, mint két perc telt el, amikor 48-34-nél már hazai időkérés állította meg a játékot. A harmadik negyedben már nagyobb soproni fölény mutatkozott. Hat perc játék után 61-40-nél lépte át a 20 pontot a különbség. Chanel Mokango duplájával szakadt meg a hazaiak rosszabb sorozata, ezt követően pedig Tóth Franka és Kiss Angelika is betalált, így 17-19 pont között állandósult a differencia.

Az utolsó 10 percnek 63-47-ről vágtak neki a csapatok. Tina Krajisnik 2+1-es helyzetével erősítette meg a vezetését a Sopron. A DVTK a folytatásban Kiss Angelika és Kányási Veronika révén 66-50-re visszajött és ekkor még volt labdája, hogy közelebb kerüljön. Ezzel nem élt a házigazda, miközben soproni oldalon a bokasérülése után visszatérő Briann January és Czukor Dalma egy-egy triplája érkezett válaszul. Az állás 72-50-re módosult és innentől nem lehetett kérdés a győztes kiléte. A hajrában a DVTK 76-57-nél még bejött 20 pont alá, innen azonban Varga Sára és Czukor Dalma pontjai zárták le a meccset. A Sopron Basket 80-57-es sikert aratott és ezzel 2-0-val lezárta a párharcot.

Borítókép; DVTK.hu

Legnépszerűbb cikkek