| 2020. március. 31. | 1 perc olvasás

Dr. Farkas Ciprián: Ingyenesen utazhatnak a helyi járatokon az egészségügyi dolgozók

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elrendelése alapján az egészségügyi dolgozók a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi autóbuszos szolgáltatók járatait ingyenesen használhatják. A kezdeményezéshez Dr. Farkas Ciprián polgármester döntése alapján Sopron MJV Önkormányzata is csatlakozott, így 2020. április 6-ától Sopron város közigazgatási területén a helyi közforgalmú közlekedést ellátó járatokon is díjmentesen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a kihirdetett veszélyhelyzet idején.

„A döntéssel a szolgálatot teljesítő orvosok és nővérek áldozatos munkáját kívánjunk segíteni” – jelentette ki Dr. Farkas Ciprián polgármester a Facebook-oldalán.

Az egészségügyi dolgozók a díjmentes utazási jogosultságukat az alábbi okmányok felmutatásával igazolhatják:

1) az egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által kiállított, évi 12 alkalomra szóló „Utazási utalvány”, valamint személyi igazolvány és lakcímkártya (ezek együttesen) vagy

2) egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által kiállított igazolás vagy

3) az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvány.

Fontos információ továbbá, hogy a március hónapra érvényes bérletek a helyi közlekedésben április 5-éig használhatók fel utazásra.

Borítókép forrása: SopronMédia archívum


facebook/dr. Farkas Ciprián

Legnépszerűbb cikkek