| 2 perc olvasás

Dr. Farkas Ciprián: meg kell erősítenünk a helyi gazdaságot

Ebben az összetételében ez a képviselő-testület most ülésezett utoljára Sopronban. A csütörtöki közgyűlésről, az elmúlt öt év munkájáról és a jövőbeli célokról dr. Farkas Ciprián polgármester nyilatkozott a Sopron TV Mozaik című műsorában.

- Meggyőződésem, hogy olyan mértékű kihívásokkal és feladattal szembesült ez a testület az elmúlt öt esztendőben, amellyel ezt megelőzően egyetlen képviselő-testületnek sem volt dolga.

Az energiaválság, az orosz-ukrán háború és korábban a Covid-járvány mind olyan feladat volt, melyről nem volt tapasztalat egyetlen korábbi polgármesteri ciklusban sem. Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy a Trianon utáni egy évszázad legjelentősebb fejlődési ívét írta le a város az elmúlt öt évben. Mi, soproniak ismét bebizonyítottuk, hogy közösen, vállvetve igenis nagy dolgokra vagyunk képesek!  Mi tudunk jövőt mutatni a soproniaknak, tudunk tenni és cselekedni értük – értékelte az elmúlt ciklust a polgármester.

Fotó:Griechisch Tamás

 - Olyan várost szeretnénk építeni, ahol jó élni, jó dolgozni, és jó gyermeket nevelni. Ehhez pedig meg kell erősítenünk a város gazdasági feltételrendszerét, éppen ezért alakítottunk ki már az elmúlt években is egy ipari parkot a város határában, ahova befektetőket remélünk és várunk, a magyar kormánnyal közösen együttműködünk azon, hogy ide gazdasági befektetések érkezzenek, és munkahelyek jöjjenek létre, hiszen nem titok, hogy a városnak növelnie kell a bevételeit, amelyeket a gazdasági társaságok a működésük során tesznek meg a város felé, hiszen ezeken keresztül tudjuk finanszírozni a közszolgáltatásokat. Ez egy olyan munka, ami soha nem ér véget, itt soha nem lehet hátradőlni, itt soha nem vagyunk készen. Sopron város szolgálata nem lesz készen soha, ezért mindennap tenni kell, minden nap meg kell érte harcolni és küzdeni. Most a soproniak bizalmából ezt újra megtehetjük öt esztendőn át – fogalmazta meg a célokat dr. Farkas Ciprián.

A teljes beszélgetést az alábbi videóban tekinthetik meg:

 

Az M85-ös alagútpárral kapcsolatban a polgármester megosztotta, hogy a helyszínen tett többszöri látogatásai alatt megtudta azt is, hogy 122 forgalmi szituációt kell szimulálniuk és modellezniük a szakembereknek a létesítmények biztonságos használatához. A fejlesztés végén mindenki számára a legjobb végeredmény fog születni.

Közgyűlési tudósításunkat IDE kattintva olvashatják.

Legnépszerűbb cikkek