A múlt csütörtöki közgyűlésen a kárpátaljai magyar közösség támogatásáról is döntött az önkormányzat. Az intézkedés kapcsán dr. Farkas Ciprián kiemelte: az önkormányzat az elmúlt hónapokban békepárti határozattal fejezte ki véleményét a magyar kormány álláspontja mellett. A városvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a határozatot a baloldali képviselők nem szavazták meg a soproni közgyűlésben.
"A magyar közösség fennmaradását szolgálták azok a támogatások, amelyeket Sopron városa juttatott a kárpátaljai Csongor településnek. Az orosz-ukrán háború következtében számos honfitársunk vesztette életét a fronton. A magyar kormány álláspontja, hogy fegyverszünetet kell kötniük a harcoló feleknek, és minél hamarabb meg kell kezdeni a béketárgyalásokat.
– tette hozzá dr. Farkas Ciprián.
A polgármester műsorunkban kiemelte, hogy Sopron továbbra is az egyik legbiztonságosabb magyar város.
"Kiemelt feladatunk, hogy a rendőrség és a polgárőrség munkáját a jövőben is támogassuk. Városunk minden évben 12 millió forinttal segíti a Soproni Rendőrkapitányság tevékenységét. Ezt a célt szolgálja a több mint 10 milliárd forintos kormányzati forrásból felépült Rendészeti Integrált Központ. Ez az országosan is egyedülálló létesítmény nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a rendőrség és a katasztrófavédelem is magas szinten végezhesse a tevékenységét."
Dr. Farkas Ciprián a beszélgetés során arra is kitért, hogy az elmúlt években számos közlekedésbiztonságot szolgáló fejlesztés valósult meg Sopronban.
"Az a célunk, hogy minél inkább fokozzuk és javítsuk a soproniak közlekedésbiztonságát és komfortérzetét. Hamarosan elkészül az M85-ös gyorsforgalmi úthoz kapcsolódó északnyugati elkerülő. A fejlesztés legfőbb célja, hogy a város teherforgalmát csökkentük, fokozva ezzel a közlekedésbiztonságot" - fűzte hozzá dr. Farkas Ciprián
A polgármester elmondta, hogy a kormány továbbra is fontos feladatának tekinti, hogy gondoskodjon a 65 év feletti idős emberekről, hiszen visszaépítették a baloldal által korábban elvett 13. havi nyugdíjat, bevezették a nyugdíjprémiumot, és elindították a Gondosóra programot, mely a nap 24 órájában nyújt szociális biztonságot az időseknek. Dr. Farkas Ciprián hangsúlyozta: a jelenlegi városvezetés fontos küldetésének tekinti az idősek és a nyugdíjas szervezetek támogatását.
"A Soproni Gyógyközpont infrastrukturálisan és az eszközbeszerzést tekintve is az ország egyik legjobb állapotú egészségügyi intézménye, ahol mindenféle eszköz rendelkezésre áll a gyógyításhoz. A magyar kormány támogatásával megújult a Lenkey utcai rendelőintézet, ahol korszerű körülmények várják a pácienseket" - zárta a polgármester.