Az emlékmű, amely felavatásra került az 1973-ban végzett évfolyam kezdeményezésére jött létre, ami ezentúl a Botanikus kertben is őrzi az egykori rektor emlékét.  

Az avatóünnepségen a professzor családja, egykori diákjai, az egyetem oktatói és jelenlegi hallgatói részvétele mellett Prof. Dr. Faragó Sándor mondott méltató beszédet a korábbi rektor emlékműve mellett, majd emlékező gondolatokat mondott Kádár Pál Zoltán, Dr. Gál János egykori tanítványa, aranydiplomás erdőmérnök.

A szobor leleplezése után a professzor lánya, Gál Katalin, valamint a kezdeményező évfolyam nevében Dr. Varga Szabolcs mondott köszönetet az emlékmű állításáért amit az ünnepi esemény végén az emlékezés és tisztelet koszorúinak elhelyezése zárt.  

Dr. Gál János
1928-2001

1928. november 8-án született Honton. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, gimnáziumi tanulmányait pedig Ipolyságon kezdte, majd Balassagyarmaton fejezte be 1948-ban. Ugyanebben az évben felvételt nyert az Agrártudományi Egyetem soproni Erdőmérnöki Karára, ahol 1952-ben erdőmérnöki oklevelet szerzett.

Egyetemi tanulmányai után rövid ideig a Diósjenői Állami Erdőgazdaságnál dolgozott műszaki vezetőként, majd az Állami Gazdaságok és Erdők Minisztériumának titkárságára nevezték ki előadói munkakörbe.

1953-57 között a Harkovi Dokucsajev Mezőgazdasági Intézet Erdőmeliorációs Karán mint aspiráns dolgozott, majd szerzett kandidátusi minősítést az öntözéses erdőgazdálkodás témaköréből.

Az aspirantúra után néhány hónapig az Erdészeti Tudományos Intézetben volt igazgató-helyettes, majd 1957 őszén a soproni Erdőmérnöki Főiskola Erdőtelepítés- és Fásítástani Tanszékére nevezték ki tanszékvezető docensnek, s emellett megbízták a Főiskola igazgató-helyettesi teendőinak ellátásával. Két év múlva már a főiskola főigazgatója, majd 1962-től egyetemi tanárként az újonnan alakult Erdészeti és Faipari Egyetem rektorává nevezték ki.
Ezt a funkciót még többször (1969-72, 1981-84, 1984-89) is betöltötte, 1966-69. között pedig rektorhelyettesként tevékenykedett.

Tanszékének, majd 1985-től tanszékösszevonás után az Erdőműveléstani Tanszéknek, 1989-ig, nyugalomba vonulásáig volt vezetője.

Sokrétű tudományos tevékenysége közül kiemelkedik a mezővédő erdősávok hatásvizsgálata és telepítési technológiáik kidolgozása. Ebben a témakörben készítette el és védte meg akadémiai doktori értekezését, megszerezvén a mezőgazdasági tudományok doktora címet.

18 szak-, tankönyv illetve egyetemi jegyzetet írt, 97 szakcikke jelent meg.

Oktató és tudományos tevékenysége mellett, mint egyetemi vezető hatalmas munkát végzett az Erdészeti és Faipari Egyetem fejlesztése érdekében. Vezetői tevékenysége alatt 8 hektárral bővült a botanikus kert, megépült az Ifjúsági Ház, a Sportcsarnok, a Levelező Otthon, az új kollégiumok Sopronban és Székesfehérváron, az egyetemi menza, a keszthelyi és a zánkai üdülők, a Fertő-tavi víkendtelep és több mint száz oktatói lakás.

Az egyetemi sport – főleg a kosárlabda – lelkes és önzetlen támogatója volt, sportköri tanárelnökként is tevékenykedett.

Az ilyen hatalmas teljesítményhez hatékony szakmai és tudományos kapcsolatokkal kellett rendelkezni bel- és külföldön egyaránt. Számos tudományos, szakmai és közéleti szervezetnek volt tagja vagy vezetője.

Magas állami és szakmai kitüntetései közül kiemelkednek: „Szocialista Munkáért Érdem érem” (1957), „Oktatásügy Kiváló Dolgozója” (1962), „Munka Érdemrend Arany Fokozata” (1967),  „Eötvös Lóránd Díj” (1980), „Április 4. Érdemérem” (1985), „Heinrich Cotta Emlékérem” (1986), „Magyar Népköztársaság Csillagrendje” (1989).

A Soproni Egyetem 1997-ben díszdoktorává avatta.

A nagy munka megrendítette egészségét, alkotó erejének teljében 1989-ben 61 évesen nyugállományba vonult. 

Hosszú, nagy türelemmel és méltósággal viselt betegség után 2001. október 11-én hunyt el Sopronban.
 

 

 

forrás: Az erdészeti felsőoktatás 200 éves évfordulójára készült jubileumi kiadványa

Összeállította: Koloszár József