Dr. Gáspárdy Tibor Zoltán: az 1921-es soproni népszavazás összekovácsolta a magyar nemzetet
A városi hűségnapi ünnepséget - a legrangosabb kitüntetések átadását követően- vasárnap este tartották meg a Széchenyi téren. A Hűségzászlónál megrendezett eseményen a Pro Urbe díjjal kitüntetett dr. Gáspárdy Tibor Zoltán festőművész ünnepi beszédében kiemelte: az 1921-es népszavazás jelentősége messze túlmutat a város és a környező nyolc település határain, hiszen egy nemzetet, a magyarságot kovácsolta össze.
A résztvevőket dr. Barcza Attila Sopron és térsége országgyűlési képviselője köszöntötte, aki kiemelte: a 103 évvel ezelőtt történt népszavazás megmutatja, hogy mire képes egy elszánt közösség, amikor egy vesztes háború után az ország romokban áll és jövője nem sok jóval kecsegtet.
Fotó: Rombai Péter
A nemzeti önrendelkezés demokratikus formájaként Sopron küzdelemmel és harccal élt az 1921-es népszavazás lehetőségével. A nemzeti önrendelkezésünkért ma is meg kell küzdenünk mind hazai, mind európai szinten. Elődeink példáját követve mi is megtesszük kötelességünket a hazával szemben. A soproniak hazaszeretetből mutatott példája minden generációnak erőt ad, méltó módon Sopron hűségéhez.
- tette hozzá Barcza Attila.
Fotó: Rombai Péter
Dr. Gáspárdy Tibor Zoltán ünnepi beszédében hangsúlyozta: azok a polgárok, akik 1921-ben Magyarország mellett szavaztak cselekedetükkel bebizonyították, hogy szerették a hazájukat, így hűek voltak önmagukhoz és az országhoz.
Fotó: Rombai Péter
Városunk akkori polgáraival összeköt minket a múlt, a környezet és a történelmi épületeink. Az itt élő lakosok örömmel és büszkeséggel keltik jó hírét Sopronnak. Az ország ezen részében összeölelkezve van erdő és patak, tó és mező, hegy és völgy. Pontosan ismerjük a kanyargó utak látványát, az égett avar szagát a Lőverekben, a ropogó vagy éppen az olvadó havat az ódon házas nedves falain, a tavasz illatát a Bécsi-dombon és a nyár vakító fényeit a Várkerületen. Az 1921-es népszavazás jelentősége messze túlmutat a város és a környező nyolc település határain, hiszen egy nemzetet, a magyarságot kovácsolta össze.
-fűzte hozzá dr. Gáspárdy Tibor Zoltán.
Fotó: Rombai Péter
A beszédek után dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Simon István és dr. Csiszár Szabolcs alpolgármesterek, dr. Barcza Attila országgyűlési képviselő, Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár, valamint a Pro Urbe díjjal kitüntetett dr. Gáspárdy Tibor Zoltán közösen helyezték el a hűségkoszorút.
Fotó: Rombai Péter
A rendezvényen önkormányzati képviselők, intézményvezetők és tisztségviselők is részt vettek.
Az eseményen közreműködött a Liszt Ferenc Pedagógus Kórus, a Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar, valamint a Soproni Járási Területvédelmi Század és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjai.