| 2 perc olvasás

Dr. Krisch András a soproni németek kitelepítésének emléket állító művét mutatták be

A Soproni Evangélikus Egyházközség gyülekezeti házának nagytermében tartották dr. Krisch András, az egyházközség gyűjteményvezetőjének könyvbemutatóját hétfő délután. Az "Elvett otthonok, megőrzött emlékek" című kötet a soproni németek kitelepítésének 80. évfordulója alkalmából született, és erről a tragikus eseményről tartalmaz interjúkat, visszaemlékezéseket.

Fotó: Lendvai Bence

Az eseményen dr. Farkas Ciprián és dr. Tóth Károly, a Soproni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze mondott köszöntőt. A kötetet Langer Ágnes mutatta be.

Fotó: Lendvai Bence

A polgármester szerint dr. Krisch András munkája amiatt is fontos, hogy a történelem ezen fájó része átszármazódjon a mai kor emberére és erősítse soproni identitásunkat:

Sopron lelkét nézve egy német gyökerű város. Ha a város kultúrájának szövetében a német szálat vizsgáljuk, akkor nagyon határozott és markáns, ahogy napjainkban is. Büszkék is vagyunk rá, hiszen németség nélkül nem lenne ilyen szeretethető és karakteres otthona mindannyiunknak; ennélfogva fontos emlékeznünk ezekre a gyökerekre. Mindenkinek a munkáját hálásan köszönöm, aki ebben részt vesz, és nagy szívvel műveli mindezt. András is fontos munkát végez, fontos szolgálatot visz, és fontosnak tartom kiemelni azt, hogy ma, Sopronban bárki megélheti a német kultúráját, járathatja a gyerekeit német nyelvű óvodába, hallgathat istentiszteletet német nyelven, tehát őrzi a város a gyökereit és a hagyományait a németség vonalán is.
Fotó: Lendvai Bence

Dr. Krisch András művének születését mesélte el stábunknak:

Idén emlékezünk meg a soproni németek kitelepítésének 80. évfordulójáról. Húsz évvel ezelőtt már írtam egy könyvet Sopronnak erről a tragikus időszakáról levéltári források, könyvtári kutatások alapján. Ez a könyv most merőben más lesz, bár a témája ugyanez: 26 interjú, illetve visszaemlékezés található benne. Igyekeztem felkeresni olyan embereket, akik még megélték ezt az időszakot. Sikerült is találkoznom még olyan szemtanúkkal, akik 1929-ben vagy éppen '30-ban születtek, tehát fiatalként még átélték ezt az időszakot, a többiek pedig a szülők vagy a nagyszülők elmeséléséből tudták felidézni. Mindannyian azt mesélték el, hogy hogyan szakadtak szét 80 évvel ezelőtt családok, hogyan élték meg ezeket a tragikus napokat, hogyan ültek össze a szobában, és beszélték meg azt, hogy mi lesz a jövőjük, mit fognak tenni, amikor megtudták, hogy ők is rajta vannak a kitelepítési listán, milyen hangulat uralkodott a vasútállomáson, mi történt napokig, hetekig a marhavagonokban, amíg mentek Németországba.
Fotó: Lendvai Bence

A könyvbemutató résztvevői számára a szerző dedikálást is tartott.
 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek