Dr. Veres András megyéspüspök celebrálta a húsvéthétfői szentmisét
Dr. Veres András megyéspüspök a legnagyobb keresztény ünnepen, húsvét idején látogatott Sopronba, hogy ünnepi szentmisét mutasson be a híveknek a Szent Mihály-templomban. Dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Simon István és dr. Csiszár Szabolcs alpolgármesterek, valamint dr. Barcza Attila országgyűlési képviselő is tiszteletét tette a jeles ünnepen.
Fotó: SopronMédia
A mise fő mondanivalója szerint a keresztény ember életének legfontosabb feladata Isten jelenlétében élni. A megyéspüspök szerint minden hely megszentelt hely: ha igazán Isten gyermekei vagyunk, meg tudjuk szentelni az adott helyet szavainkkal, tetteinkkel. Ha Krisztus szerint élünk, az szükségszerűen a környezetünkre is kihatással van.
Fotó: SopronMédia
A húsvét mai üzenete ugyanaz, mint 2000 éve. Krisztus feltámadt, és általa mindannyiunknak lehetőségünk nyílik az örök életre. Ez az örök élet már itt, a földön elkezdődik azoknál, akik Isten szeretetében élnek
– foglalta össze a nap fő mondanivalóját dr. Veres András.