| 2018. augusztus. 15. | 1 perc olvasás

Edzésben a Sopron KC

Hétfőn nyolc magyar játékossal a Sopron KC is elkezdte a felkészülést a 2018-19-es évadra

A szezon első edzése előtt az ügyvezető, Pojbics Szabolcs, Sterbenz László szakmai igazgató és Sabáli Balázs vezetőedző köszöntötte a megjelenteket. A csapat öt régebbi – Dénes Gábor, Takács Norbert, Élő Bálint, Werner Viktor, Buzsáki Bence – játékosát, valamint három új magyar kosarast, Farkas Attilát, Supola Zoltánt és Molnár Marcellt.

A stábban is volt két új arc, a MAFC-tól érkező Bors Miklós -a Sabáli Balázs munkáját segítő – másodedző, valamint egy gyógytornász szakember, Tóth Norbert, aki az egészségügyi stábot erősíti és a rehabilitáció lesz a szakterülete.

A játékosokat ezek után az Aréna kistermében, Horváth Szabolcs erőnléti edző és Tóth Norbert “vette kezelésbe”. Súly és egyéb méréseket követően, erősítő és nyújtó gyakorlatok jegyében zajlott az első tréning.


www.skc.hu

Sabáli Balázs a félkészülés menetrendjével kapcsolatban azt mondta, az elején a 2-2-1, 2-2-1-es “menetrend” szerint készül a magyar mag, azaz hétfőn és kedden 2-2, szerdán 1, csütörtökön és pénteken újból 2-2, szombaton pedig ismét 1 edzéssel “hangol” a társaság a 2018-19-es évadra.Idegenlégiósok szeptember elejére várhatóak, majd szeptember 8-22 között várhatóan 6 edzőmeccset játszik a Sopron. Az első hármat a Faipari Kiállítás idején idegenben, majd úgy nagyjából szeptember közepétől hazai környezetben játszik felkészülési találkozókat az együttes. Mivel az edzőmeccsek még szervezés alatt vannak, konkrét időpontok a közeljövőben várhatóak, és amint kialakul a program, természetesen azonnal tájékoztatjuk szurkolóinkat - írja az sakc.hu!

Legnépszerűbb cikkek