| 2019. június. 20. | 2 perc olvasás

Egy éjszaka a városban

Visszatér Sopron belvárosba a Paddy Éjszakai Futás, amit idén július 27-én rendeznek meg. A versenyközpont az Erzsébet-kertben lesz, ahol délutántól „tészta-partival” és családi nappal is várják a sportolókat, kísérőiket és az érdeklődőket.

Az esti fényekben tündöklő Várkerület, a kivilágított Tűztorony vagy a feldíszített Deák-tér hangulata felejthetetlen élményt nyújt. Ezért is gondolták úgy a soproni éjszakai futás szervezői, hogy 2019-ben ismét a belváros felé terelik a július 27-i futóverseny résztvevőit, akik 5, 10, 16 és 21 km-es távokon mutathatják meg tudásukat. A program újdonsága, hogy idén a futást megelőzően egy családi napot is rendeznek az Erzsébet-kertben, ami 12 órakor egy úgynevezett „tészta-partival” kezdődik. Ez azt jelenti, hogy a nevezett futók és családtagjaik, kísérőik vagy bármelyik látogató részt vehet egy közös ebéden, ahol bárki kötetlenül elbeszélgethet a másikkal. A nap további része is sok-sok programot tartalmaz – mondta el Dunaveczky András, az egyik főszervező. Próbáljuk a látogatókat minél több érdekességgel az Erzsébet-kertben tartani. Lesznek gyerek futamok, felnőtt ügyességi versenyek, játékos feladatok, különböző sport és táplálkozási bemutatók, zenés előadások, úgyhogy idén nem csak a futókra koncentrálunk, hanem az őket kísérőkre és a központba betévedőkre is.
A futamok előtt, egész délután lesz lehetőség átvenni a rajtcsomagokat és a helyszíni nevezést is le lehet bonyolítani. A verseny idén is az Erzsébet-kertből rajtol, a futók a Deák-téren és a Várkerületen is végigmennek, sőt idén a kivilágított Tűztorony alatt is át lehet majd szaladni.
Idén sok soproni cég és szervezet is segíti a munkánkat – tette hozzá Dunaveczky András – akiknek ezúton is szeretnénk megköszönni a segítséget. Öröm látni, hogy ennyien mellénk állnak és évről-évre egyre színvonalasabb eseményt tudunk szervezni.
A futásra online lehet nevezni a www.paddy.hu oldalon az előnevezés linkre kattintva.

További infók:
A versenyre június 30-ig lehet kedvezményesen előnevezni. A futókat befutó éremmel, chipes időméréssel, frissítő pontokkal, rajtcsomaggal és a rendőrség, illetve az egészségügyi személyzet által biztosított útvonallal várják a szervezők. A program Facebook eseménye itt érhető el: https://www.facebook.com/events/318917105576028/

 

Legnépszerűbb cikkek