| 2019. április. 9. | 3 perc olvasás

Egyedülálló könyvkincseket digitalizálnak

Digitalizálják a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum számos egyedülálló írott és nyomtatott kincsét. Ez az egyik legfőbb eleme az intézmény projektjének, amelynek során új, nagyobb épületbe költöztetik az egyedülálló könyvkollekciót.

A könyvnyomtatás hajnaláról származó ősnyomtatványok, 1600-as évekbeli, izgalmas rajzokkal ékesített kéziratos könyvek, vagy éppenséggel Gróf Széchenyi István személyes hangvételű levele – a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum régi könyvtára évszázadok óta őriz számtalan hasonló kulturális kincset. Azért, hogy a bennük lévő tudásanyag biztonságba kerüljön, és minél szélesebb rétegekhez eljusson, ezáltal örök érvényű közkinccsé válhasson, átfogó vállalkozásba vágott bele az intézmény.


fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

- Új projektünknek az egyik célja, hogy az állományt széles körben kutathatóvá tegyük – emelte ki Tölli Balázs, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum igazgatója. - Természetesen erre most is van lehetőség, de ha körülnézünk itt, akkor rengeteg több száz esztendős polcot látunk ebben a teremben. Ezeket nem lebontani szeretnénk, hanem új helyen újjáépíteni, és olyan közösségi tereket kialakítani, amelyekben lehetséges ezeknek a köteteknek, iratoknak a digitalizálása, kutatása – fűzte hozzá.


fotó: Griechisch Tamás

E célból költöztetik a gyűjteményt a Templom utca 17-es számú épületbe. Az ott elkezdődő digitalizáció egy új fejezet lesz a kollekció életében. - Most már nagyon sok országos szervezet foglalkozik ezzel – szögezte le Tölli Balázs. - Velük természetesen régóta együttműködünk, így nagyon szoros a kapcsolatunk a folyamatot már korábban elkezdő Evangélikus Országos Gyűjteményekkel is. Azokat a folyóiratokat, köteteket, amiket ők már digitalizáltak, mi már nem fogjuk. A digitalizálás tehát azokkal az egyedi gyűjteménybeli tételekkel kezdődik, amelyek csak nálunk vannak meg, vagy máshol csupán apró példányszámban – fejtette ki az igazgató, aki hozzáfűzte: a digitalizálásnak is megvan a maga protokollja, amelyhez nem csak a felhasznált számítástechnikai eszközök ismerete szükséges, hanem a könyvek iráni alázat és könyvészeti ismeretek is.  


fotó: Griechisch Tamás

A Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum célja, hogy minél több diákot szeretne bevonni a folyamatba. - Szeretnénk, ha ahogy a régebbi generációknak, nekik is konkrét közük legyen ezekhez a könyvkincsekhez – emelte ki az igazgató. - Tehát értsék, tudják, hogy a kollekció ahol járnak a saját tradíciójuk gyűjteménye, arra a kérdésre válaszul, hogy ők most kicsodák valójában. Természetesen igyekszünk beszerezni a legjobb eszközöket, de ami igazán fontos a számunkra, hogy ezt az idősebb és a fiatalabb generációk, azaz a szakemberek és az érdeklődő lelkesek számára is nyitottá tegyük – világított rá.

Tölli Balázs biztos benne, hogy a rengeteg témával – a teljesség igénye nélkül botanikával, csillagászattal, orvostudománnyal és földrajzzal – foglalkozó könyvek között mindenki jócskán talál olyat, amely az ő elméjének kedves. A könyvtár küldetése ugyanis a kezdetektől fogva a diákok tudásának bővítése, megőrzése volt – az, hogy bevonja a feltörekvő generáció érdeklődő közönségét az írott, nyomtatott szellemi kincsek világába.  

Az intézmény emellett folyamatosan dolgozik a könyvek restaurálásán is. Olyan országos nevekkel állnak kapcsolatban, mint az akadémia Kódexmentő biztossága.


fotó: Griechisch Tamás

Legnépszerűbb cikkek