Július 16. és 27. között németországi városokban tartják meg az Egyetemi Világjátékok idei versenyeit. A kétévente megrendezett Universiade az olimpia után a második legnagyobb nemzetközi multisportesemény. Horváth József és Magyar Bianka is tagja a magyar küldöttségnek. A SMAFC elnöke már ötödször tagja a magyar küldöttségnek; korábban edzőként vagy szövetségi kapitányként dogozott a sikerért, most pedig a magyar női egyetemi kosárlabdacsapat csapatvezetőjeként utazott. A női egyetemi kosárlabdacsapat szövetségi kapitánya pedig az ugyancsak soproni Magyar Bianka.
Magyar Biankának a soproni Líceumban Horváth József volt a testnevelője, később az edzője is, amikor pedig 2019-ben Nápolyban tartották meg az Universiadét, már vállt vállnak vetve dolgoztak együtt; Horváth József volt akkor a csapat szövetségi kapitánya, Magyar Bianka pedig a másodedző.
– árulta el Horváth József. Magyar Bianka is hangsúlyozta: míg két éve tizenkét csapat küzdött a palánk alatt az Universiadén, most tizenhat, és visszatért az USA is. A magyar csapat pénteken Brazíliával kezd, azután Litvánia és Japán lesz a csoportellenfél. „Nem lesz könnyű, de alaposan felkészültünk!” – hangsúlyozta a szövetségi kapitány. Magyar Bianka azt is elmondta, kedves emlékeket őriz Horváth Józsefről.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F514397186_771052665446923_8434361192060976496_n.jpg)