Évről-évre egyre többen látogatják a Soproni Múzeumot. Dr. Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója elmondta: az utóbbi években tendenciává vált az intézmény kínálata iránti érdeklődés növekedése, a 2017-es látogatószám azonban még ennek tükrében is különösen szívderítő. - A múlt esztendőben több, mint nyolcvanezer érdeklődő járt az intézményeinkben – mondta Dr. Tóth Imre, és hozzáfűzte: ez a vidéki múzeumok esetében nagyon jó adat.
A kiváló eredmény mögött rengeteg kreatív munka áll. A szakemberek folyamatosan bővítik a múzeum szolgáltatásainak és kínálatának palettáját. - A múzeum látogatói kettő főbb célcsoportra oszlanak: a turistákra, és a helyiekre – tudtuk meg Dr. Tóth Imrétől. - A turisták körében úgy próbáltuk népszerűsíteni a szolgáltatásainkat, hogy bevezettük a kasszáinknál a bankkártyás fizetési módot. Valamint indítottunk egy átfogó marketingkampányt is, amely keretében a népszerű médiumok segítségével szeretnénk megszólítani, információkkal ellátni a Leghűségesebb város megannyi kulturális gyöngyszemet rejtő falán kívül élőket. - Ezek eredményeképpen népszerűbb lett a Tűztorony, ugyanis a szokványosnál jóval több turista látogatta meg – mondta el a múzeumigazgató.
Az év elején debütáló Macskakő Gyermekmúzeum pedig leginkább a helyiek érdeklődését váltotta ki. Az intézmény, amelynek segedelmével a gyermekek számára játszva válik kézzel foghatóvá a történelem. A Macskakő rendre látogatják óvodás és kisiskolás csoportok is.
A múzeum szervezésében, és annak segítségével megvalósuló programokra ellátogatók száma nincs benne ebben a statisztikában, azonban ezek az események is fontos szerepet játszanak az intézmény életében. A legnépszerűbb, akár több ezer embert is megmozgató programok közé tartozik a Múzeumok Éjszakája és a Múzeumok Őszi fesztiválja, de az Ars Historica előadásai is kedvesek a kultúrára éhezők számára. Új tendencia, hogy egyre többen döntenek úgy: gyermekük születésnapját a múzeumok falai között szeretnék megünnepelni!
A Soproni Múzeum igazgatója optimista a jövővel kapcsolatban is. Az idei esztendőben legalábbis nem tart a látogatók számának csökkenésétől.