A GYSEV Zrt. magyarországi hálózatán korábban öt távvezérlő központból történt a forgalomirányítás szabályzása. A projekt során a szombathelyi vasútállomás területén kialakított Forgalomirányító Központból (KÖFI) irányítják a Szombathely – Zalaszentiván, a Sopron – Szombathely – Szentgotthárd és a Porpác – Szombathely között közlekedő vonatokat, ellenőrzik a Kőszeg – Szombathely közötti közlekedést. A csornai állomásépület emeletén létesült KÖFI központból pedig a Győr – Sopron és a Hegyeshalom – Csorna – Porpác viszonylatok távvezérlését végzik. A hálózat felső szintű üzemirányítását a Sopronban létrejött Központi Forgalomellenőrző Központban (KÖFE) dolgozó szakemberek látják el.
A beruházásnak köszönhetően a GYSEV által üzemeltetett magyarországi vasúthálózat mind a 44 állomása egységes vasútüzemi felügyeleti rendszerbe integrálódik, ami európai szinten is kiemelkedő eredménynek számít. A forgalomirányítás megújításával csökken a vasúti közlekedés zavartatásának lehetősége, növekedhet a vasútvonalak átbocsátó képessége, ritkulhatnak a késések.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3a%2F39%2F7_xzmx.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fbb%2F5f%2F1_s_rj.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff7%2Fc1%2F6_nl8g.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
„Magyarország az elmúlt években komoly sikereket ért el az uniós közlekedésfejlesztési források hasznosításában. A 2007-2014-es pénzügyi ciklusban futott Közlekedés Operatív Program keretében már kifizetett, több mint 2300 milliárd forint az eredetileg jóváhagyott keret 115 százaléka. A jelenlegi költségvetési időszak Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programjának minden pályázati felhívása megjelent. A meghozott támogatói döntések alapján a kötelezettségvállalás szintje 2017 tavaszára meghaladta a teljes, 1215 milliárd forintos keretösszeg kétharmadát. A GYSEV folyamatosan példásan teljesít az uniós források lehívásában: KÖZOP forrásból 102,2 milliárd forint támogatással valósított meg fejlesztéseket, IKOP finanszírozású támogatási szerződéseinek összértéke 50,8 milliárd forint” – mondta a projektzáró rendezvényen Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F0d%2Fe5%2F2a_my7o.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F0e%2F31%2F2_fk9v.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3b%2F48%2F5_ghhz.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
„A fejlesztés eredményeként munkatársaink modern körülmények között, számítástechnikai alkalmazások segítségével végezhetik munkájukat, minden információ valós időben rendelkezésükre áll a helyes forgalomszervezési döntésekhez. Így a rendkívüli események kezelése, az információáramlás, a hibaelhárítás is szervezettebb, gyorsabb lehet, ami a szolgáltatások színvonalában és a gazdaságos üzemeltetésben is nagy előrelépést jelent” – tette hozzá Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe8%2Fb7%2F3_8z9k.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fbb%2Fa2%2F4_8njm.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
Az új központok létrehozásakor négy helyszínen összesen 26 négyzetméter felületű LED monitorfalat telepítettek, amelyek a vasúttársaság teljes vonalhálózatának egyidejű megjelenítésére alkalmasak. Az irányítói munkahelyekre összesen 240 monitort és 85 személyi számítógépet helyezett üzembe a kivitelezést végző Prolan-Savaria Konzorcium.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F53%2F03%2F12_d80i.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3d%2F75%2F14_7unn.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
A projekt keretében korszerűsítették az utastájékoztatást is, a szigetszerűen működő alkalmazásokat egy hálózati szinten egységes rendszer váltotta fel. A vasútállomásokra kihelyezett 30 monitoron valós idejű információkat láthatnak az utasok. A hangos utastájékoztatásban az ún. „Text to Speech” (TTS) technológia alkalmazása teszi lehetővé tetszőleges szöveg bemondását gépi hanggal, előre felvett hanganyag nélkül. A beruházás során az egységes forgalomellenőrzés mellett megvalósult a felsővezetéki energia távvezérlés és távfelügyelet központba integrálása is.