| 2020. október. 2. | 1 perc olvasás

Elektromos biciklivel a Fertő-tájon - új lehetőségek a Nemzeti Parkban

Tizenöt e-bike-kal gazdagodott a Fertő-Hanság Nemzeti Park az E-Kerékpár Programban, amiket pénteken adtak át Fertőújlakon. 2020-ban az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda, valamint az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ indította a projektet azzal a céllal, hogy bővítse a nemzeti parkok turisztikai kínálatát.

A kormány a program megvalósítására összesen 150 millió forintot biztosított, amely nemzeti parkonként körülbelül 15 e-kerékpárt, valamint a szükséges kiegészítőket tartalmazza.
- Ugyan ezeket az eszközöket is tekerni kell, mint egy normál biciklit, de az elektromos rásegítés lehetővé teszi azt, hogy a fizikai kondíciójától függetlenül akár egy nehezebb terepet, vagy több órás túrát is könnyedén teljesítsen bárki. Tekerés közben feltöltődik az akkumulátor, de amennyiben lemerítjük, az sem okoz problémát, mert hagyományos módon, bármilyen hétköznapi konnektoron keresztül is tölthetjük – részletezte az e-bike működését Kulcsárné Roth Matthaea, a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatója.


fotó:Fodor Regina

A program célja, hogy bővítse a nemzeti parkok aktív turisztikai kínálatát, így a látogatók teljesen új, kényelmes és természetbarát módon ismerhetik meg Magyarország természeti értékeit, hisz akár több napos kerékpáros túrákat is tehetnek.
 - Szeretnénk minél több embernek megmutatni azt, hogy érdemes kimozdulni, felállni a fotelből, és kipróbálni ezeket a bicikliket. Azért nagyon fontosak ezek az e-bike-ok, mert eltűntetik a fizikai különbségeket az emberek között. Együtt fog tudni biciklizni a 20 éves a 80 évessel, és így leküzdhető túrákat tudnak tenni azok is, akik egyébként ódzkodnának a kerékpáros turizmustól – emelte ki Petényi Mirkó, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kommunikációs igazgatója. 

Az átadáson részt vett Papp Gyula, Sarród polgármestere, aki méltatta Sopron és a Fertő-táj természeti értékeit, és köszönetét fejezte ki Magyarország Kormányának, amiért kiemelten kezeli ezt a turisztikai régiót. Kérdésünkre elmondta: Sarródnak kimondottan öröm ez, hogy a turisztikai attrakciókat a Fertő-Hanság Nemzeti Parkkal  közösen tudják megszervezni. 


Fotó:Fodor Regina

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek