| 2016. február. 25. | 2 perc olvasás

Elfogadták Sopron idei költségvetését

Elfogadta a soproni közgyűlés a város idei évi költségvetését csütörtökön. A büdzsé bevételi és kiadási főösszege 23 milliárd 348 millió forint, amely 6 milliárd 182 millió forinttal több, mint 2015-ben.

A kormánypárti többségű közgyűlés 12 igen, három ellenszavazat mellett hagyta jóvá a büdzsét. Az ülésen két jobbikos képviselő nem vett részt.

Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az idei évi költségvetés is feszes, szigorú és takarékos. A Modern városok program, valamint a területi és településfejlesztési program keretében a jövőben megvalósulandó beruházásokra utalva hozzáfűzte: a város ugyanakkor óriási fejlődés előtt áll.

A költségvetés elfogadása előtt a városvezető jelezte: egy település költségvetését nem szabad külön kezelni a központi büdzsétől, mert a magyar gazdaság mozgástere biztosítja az önkormányzatok lehetőségeit. Hangsúlyozta, hogy a "magyar út" az a gazdaságpolitika, amely több éve fémjelzi a gazdaságot, sikeres, és ez nemcsak a kormány érdeme és tevékenységének eredménye, hanem az összes dolgozó magyar emberé is.

A költségvetés főbb arányait ismertetve Fodor Tamás elmondta: mintegy 10 milliárd forintot működésre, 13,2 milliárd forintot felhalmozásra fordítanak. Utóbbi összeg közel a duplája a tavalyi évinek.

A 43-75 százalékos arány a fejlesztések miatt alakult így - jegyezte meg. Felidézte: a Modern városok program keretében az idei évre 4,2 milliárd forintot kapott Sopron a kormánytól a belváros megújítására, a Fertő tó turisztikai célú fejlesztésére, valamint a Lőverek-program kidolgozására és megvalósítására. A költségvetésben emellett 6,5 milliárd forint szerepel a területi és településfejlesztési program megvalósítására. Ezekhez a fejlesztésekhez 1,25 milliárd forintot biztosít önerőként a város, míg tartalékként 1,3 milliárd forintot tart nyilván - ismertette. Fodor Tamás hozzátette: hitelfelvételt nem terveznek.

A közgyűlés döntött többi között arról is, hogy október 23-ra, az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára köztéri műalkotást helyeznek el a Széchenyi téren. Az emlékmű elkészítésére meghívásos tervpályázatot hirdet majd az önkormányzat, amelyben - az előterjesztés szerint - azt várják el a jövőbeni alkotótól, hogy a forradalom és szabadságharc eszmeiségét hűen kifejező, a 21. századi elvárásoknak megfelelő legyen, emellett párbeszédre késztesse a fiatal generációt.
    
A kommunizmus áldozatainak emléknapjára a képviselők a közgyűlés kezdetekor egyperces néma felállással emlékeztek.

Legnépszerűbb cikkek