| 2021. március. 16. | 2 perc olvasás

Elhunyt dr. Tóth Péter nyugalmazott osztályvezető főorvos

Életének 76. évében elhunyt dr. Tóth Péter István PhD, a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály nyugalmazott osztályvezető főorvosa.

Dr. Tóth Péter István PhD főorvos 1944. április 6-án született Pécsett. Orvosi diplomáját 1968-ban a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerezte. Ezt követően a Győri Megyei Kórház Gyermekosztályán helyezkedett el, ahol 1972-ben csecsemő- és gyermekgyógyász szakképesítést szerzett. A megyeszékhelyen 10 évig dr. Méhes Károly professzor tanítványaként végezte szakmai munkáját, mellette komoly tudományos tevékenységet is folytatott. 1987-ben védte meg kandidátusi értekezését: „Dysmaturitas jelentősége a terhesgondozói és gyermekorvosi gyakorlatban” címmel.

A Soproni Kórház Gyermekosztályán 1979-ben kezdte meg osztályvezető főorvosi tevékenységét. A gyermekgyógyászat mellett a soproni neonatológiai, gyermek diabetológiai és nefrológiai ellátás fejlesztéséért is rendkívül sokat tett. Tudományos tevékenységét a soproni gyermekosztályon is folytatta, nagyszámú tudományos közleménye jelent meg magyar és angol nyelven, rendszeres előadója volt a különféle nemzetközi, országos és regionális gyermekgyógyászati fórumoknak.

Osztályvezető főorvosi feladatait 2009-ig látta el, mellette alapos felkészültségével és szakmai tapasztalatával segítette a csecsemő- és gyermekgyógyászati szakvizsgára készülő fiatal szakorvosjelöltek képzését. A szakma szeretetét Gergely fiának is átadta, aki jelenleg édesapja nyomdokaiba lépve a Soproni Gyógyközpont Csecsemő- és Gyermekgyógyászati osztályának szakmai tevékenységét irányítja osztályvezető főorvosként.

1988. és 1997. között, valamint 2003. és 2006. között a főigazgató tudományos és oktatási helyetteseként is részt vett a soproni kórház vezetőségének munkájában.

2000 májusában a Magyar Gyermekgyógyász Társaság Északnyugat-magyarországi Területi Szervezetének elnökévé választották.

Dr. Tóth Péter PhD osztályvezető főorvosnak példaértékű orvosi munkássága elismeréséül Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban Dr. Király Jenő-díjat adományozott.

Orvosi hivatásának nyugdíjazását követően sem fordított hátat, szakmai tapasztalatával segítette a soproni gyermekorvosok munkáját, és iskolaorvosi teendőket is ellátott.

Empátiás készségével, szakmai felkészültségével rendkívüli népszerűségre tett szert mind a tanítványai, mind a betegei és hozzátartozóik körében. A betegellátás iránt érzett elhivatottsággal 30 év szolgálatot töltött a Soproni Gyógyközpont jogelőd intézményeiben.

Dr. Tóth Péter PhD nyugalmazott osztályvezető főorvost 2021. április 9-én, 13 órakor kísérik utolsó útjára a Soproni Evangélikus Egyházközség Balfi úti temetőjében. A temetésen - a hatályos rendelkezések szerint - maximum 50 fő vehet részt. 

Borítókép; Soproni Gyógyközpont 

Legnépszerűbb cikkek