| 2025. december. 23. | 1 perc olvasás

Elhunyt Mastalír Ernőné Dr. Zádor Márta, a Soproni Egyetem Központi Könyvtár ny. főigazgatója

Szakmai életútja során közel négy évtizeden át alakította az egyetemi könyvtár szolgáltatásait és az egyetem közgyűjteményeit.

1966-tól egészen 2005-ös nyugdíjazásáig – közel négy évtizeden át – az Erdészeti és Faipari Egyetem, majd jogutód intézményei szolgálatában állt, munkásságát hűség, következetesség és példaértékű elhivatottság jellemezte.

Az egyetem könyvtárában 1967-től töltött be különböző beosztásokat: könyvtárosként, tudományos munkatársként, majd vezetőként is maradandót alkotott. 1992-ben lett a Központi Könyvtár és Levéltár főigazgatója, ebben a minőségében meghatározó szerepet vállalt az egységes egyetemi közgyűjteményi szemlélet kialakításában.

Nagy szerepe volt a Soproni Egyetem Központi Levéltárának létrehozásában, majd irányításában, valamint az Erdészeti-, Faipari- és Földméréstörténeti Gyűjtemény megalapításában. Az egyetemi integráció időszakában kiemelt figyelmet fordított a kari könyvtárak szakmai felügyeletére, számítógépes fejlesztésére és korszerűsítésére – mindig a jövőbe tekintve, a hagyományok tisztelete mellett.

Borítókép: Soproni Egyetem

Legnépszerűbb cikkek