| 2021. augusztus. 10. | 1 perc olvasás

Elindult a felkészülés a bajnokságra

Az új edző, Dzunics Braniszlav irányításával elkezdte a felkészülést a Sopron KC a következő évadra. A csapat “magyar magja” indította a szezont, de még ez sem volt teljes, ugyanis a múlt héten, a szlovákiai Léván az U18-as válogatottal Challenger tornán résztvevő – és azt nem mellesleg megnyerő – Csendes Péter kap némi megérdemelt (Csendes)pihenőt - írja a sakc.hu.

Így aztán a rutinosnak mondható kosarasok, mint Supola, Takács, Halász és az új játékos, Juhos Levente mellett a fiatalok, Fazekas Csaba, Schöll Richárd, Sitku Márton és Werner Viktor álltak edzésbe hétfőn délelőtt. Az SKC új szakvezetője, Dzunics Braniszlav a sakc.hu honlapnak elmondta, az első hét még amolyan ráhangoló jellegű lesz, miközben a szakmai stáb felméri a játékosok erőállapotát. Az igazán kemény munka majd a jövő héten kezdődik. Az edző kiemelte: amellett, hogy elkezdte a felkészülést a gárda, tovább folytatódik a légiósok keresése, ugyanis még korántsem teljes a keret, három külföldi kosarast még szerződtetni akar a klub. Közben alakul a felkészülési mérkőzések menetrendje: az első edzőmeccset - a tervek szerint - augusztus 28-án az osztrák Klosterneuburg ellen Sopronban játssza majd a gárda.

Legnépszerűbb cikkek